Hagyjátok békén az őzgidákat!
Minden évben lenyilatkozza a szép lelkű kiránuló, hogy úgy sírt a kisgida, hívta az anyját, de az nem jött érte, ezért
Nekünk vadászoknak minden évben megcsörren egyszer-egyszer a telefonunk, és a vonal túlsó végén egy kétségbeesett ismerős magyarázza, hogy itt van, hazahozta / a szomszéd hozta / a kertjében találta, szóval van nála egy őzgida, most mit csináljon vele?
Mit adjon neki enni, mert a tejet nem issza, pedig a drágábbik 3,5%-ost vették neki, a füvet sem eszi, pedig a kocsiból mindig látja, hogy az út mellett is legelnek az őzek, ergo tehát füvet eszik.
Némelyik hozzáteszi, ha legyilkolni van pofánk, akkor neveljük is fel mostmár! Mit válaszoljon a vadász, ha kultúrember?
Először is: tudnod kell, ha bármilyen vadászható vadfaj bármely egyedét hazaviszed az erdőből az lopás. Ha védett faj bármely egyedét hazaviszed, az természetkárosítás bűncselekménye is egyben. És lopás. Ha az őzgidát hazaviszed, az lopás, azaz tolvaj vagy. A vad ugyanis az állam tulajdona. (A vadászati jog pedig a vadászatra jogosulté, ami az esetek döntő többségében egy szervezet. Tehát még Gipsz Jakab vadász sem viheti haza az őzgidát...)
Másodszor: ha gyerekkorodban nem figyeltél oda rendesen Kovács tanár úr biológia óráján, ha nem tanították meg a szüleid ez a pofonegyszerű igazságot, ha nem néztél egyszer sem értőn végig egy természetfilmet (mert általában csak bámulod azt, ami a TV-ben megy, nem pedig megérted), akkor miért támad olyan gondolatod, hogy az előtted lévő állat elárvult? Hogy éppen sír? Mi van, ha nevet? Jó, ez csak poén, de Te, aki az esetek egyre nagyobb százalékában tényleg azt hiszed, hogy az őz egy kicsi szarvas, majd tudni fogod, hogy mit kell tenni egy vadon élő állat kölykével? Érted egyáltalán azt a szituációt, ami lezajlik, amikor föléborulva nézegeted, vagy csak örülsz, hogy rátaláltál a kis Bambira?
A tapasztalat az, hogy 100 emberből 99-nek fogalma sincs arról, hogy mi zajlik éppen, amikor találkozik a vaddal, hiszen nem ismeri az állatok jelzéseit! (Tisztelet a kivételnek, de ez sajnos vonatkozik egyre több kutya- és macsatartóra, vagy más házikedvenc tartóra is...)
Minden évben elmondjuk
Nem hagyta el az anyja, nem árva, nem baj, ha sír, mert lehet, hogy az nem is sírás az ő nyelvén, nem kér enni, nem akar inni, ne fogd meg, nem vágyik rá, hogy megsimogasd, se a gyereked, de a kutyád se nyalogassa körbe, azt különben is pórázra kell venni!
Ha hozzáérsz, megfogod, megsimogatod, a kutyád körbenyalja, esetleg "játszik" vele, azzal megölöd!
Csak hagyd ott és menj tovább!
Harmadszor: tudom, hogy most a nagy karantén idején különösen erős a nyomás a városba szorult emberen, és az élelmesebbje (a felelőtlenebbjéről nem is beszélve) minden alkalmat kihasznál, hogy legalább hétvégén kiszabaduljon a bezártságból – ez egy érthető emberi igény.
Azonban ezzel a magatartással a városok környéki erdők-mezők földutak szőtte hálója is terheltebb az átlagosnál, ami fokozott zavaró hatással van a vadvilágra. Pont most, azokban a hetekben amikor a legnagyobb nyulagomra volna szükség "odakint": amikor ellenek az őzek, a dámok, a gímek. Sok madár a fészekben tojásokon ül, a vaddisznók pedig ilyentájt már a kismalacokat vezetgetik. Ez utóbbiakkal való találkozás pedig még veszélyes is lehet (de erről majd máskor).
Most csak annyit: a legtisztább, ha békén hagyod. Érted? Hagyd békén az őzgidákat! Is.
Ezzel kapcsolatban itt olvasható az Országos Magyar Vadászati Védegylet felhívása.
* A véletlenről annyit, hogy ha VÉLETLENÜL nem térnének le a kijelölt turistaútról vagy a földútról, nem csatangolnának el mások erdejében és mezőjén, akkor valósznűleg soha nem találnának rá ezekre az állatokra – írta cikkében a Cserkelés blog.
