Kultúra 2020. május 15. 08:00

Útnak indultak a könyvfutárok

Képgaléria
Útnak indultak a könyvfutárok
Könyvfutár-szolgáltatást indított a Petőfi Sándor Városi Könyvtár. A kezdeményezés nagyon kedvező fogadtatásra talált. A város minden részéről érkeztek kérések telefonon és e-mailben egyaránt. A könyvtár dolgozói május 14-én délelőtt nyeregbe pattantak, és bringával vitték hűséges olvasóikhoz a könyveket, remélve azt, hogy az olvasás élménye könnyítheti a vesztegzár elviselését.

Kállainé Vereb Mária igazgató elmondta, hogy az eddig beiratkozott, elsősorban a 65 év feletti olvasók számára nyújtják ezt a szolgáltatást, a város belterületén. Az első alkalommal mintegy negyven olvasónak, száz dokumentumot vittek házhoz a könyvtár dolgozói. A fiatalok elsősorban a tanulmányaikhoz, a szakdolgozatíráshoz szükséges könyveket kértek. A kisgyermekes családok gyermekkönyvekre, illetve a neveléssel kapcsolatos írásokra voltak kíváncsiak.

A könyvtár folytatja a szolgáltatást, tehát továbbra is fogadják az igényeket a 76/461 429-es telefonszámon, a
[email protected] email címen, vagy a Facebook-oldalukon. A kéréseket hetente csütörtökön és pénteken teljesítik. Egy alkalommal legfeljebb öt darab könyvet lehet igényelni – tette hozzá Kállainé Vereb Mária.

 

Kövessen minket a Facebookon is!