Kultúra 2020. május 18. 12:00

Németh László műfordítói tábort hirdet a népfőiskola

Németh László műfordítói tábort hirdet a népfőiskola
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Lakitelek Népfőiskola alapítója elmondta: a pályázati felhívásra olyan harmincöt év alatti fiatalok jelentkezését várják, akik elhivatottságot éreznek a Magyarországgal határos Horvátország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia és Ukrajna nyelvein, valamint a történelmi szomszédok, Csehország és Lengyelország nyelvén született szépirodalmi szövegek magyarra fordítása iránt – adta hírül a Magyar Hírlap.

A Németh László nevét viselő táborba egy legalább négyezer karakter hosszúságú, nyomtatásban még meg nem jelent, magyarra fordított 20-21. századi szöveggel, valamint a Lakitelek Népfőiskola honlapjáról letölthető, kitöltött és aláírt jelentkezési lappal lehet pályázni.

A résztvevők az augusztus 16. és 23. között tervezett táborban előadásokat hallhatnak a közép-európai irodalmakról és kultúrákról, a szemináriumi foglalkozások keretében pedig megismerkedhetnek a fordítás elméletével és gyakorlatával.

A képzés térítésmentes, a szervezők a nyertes pályázók számára a tábor teljes idejére szállást és étkezést biztosítanak – tette hozzá Lezsák Sándor.

A tábor időpontjának esetleges módosításáról a szervezők az aktuális járványügyi helyzethez igazodva döntenek.

 

Kövessen minket a Facebookon is!