Helyi hírek 2020. május 20. 08:00

135 éves a félegyházi iparosok testülete

135 éves a félegyházi iparosok testülete
A félegyházi iparosok százharmincöt évvel ezelőtt alapították meg a kiskunfélegyházi ipartestület elődjét, a kun-félegyházi ipartestületet. A szervezet már a korai időktől rendelkezett székházzal, de ez az 1920-as évekre elavulttá vált, ezért úgy határoztak, hogy újat építenek. 1929-ben megépült az új székház, amely az iparosok közösségi életének otthonává vált. Az ipartestület elmúlt néhány évtizedéről Kemecsei Jánossal, a testület elnökével, és Bodor Istvánnal, a felügyelő bizottság tagjával beszélgettünk.

Kemecsei János karosszérialakatos-mester harmincöt éve tagja és két éve elnöke a Kiskunfélegyházi Vállalkozók Ipartestületének A testület történetéről elmondta, hogy 1885. május 5-én alapították meg a helyi iparosok. Elnöke annak idején Holló József, ügyésze pedig dr. Holló Lajos volt. Az elmúlt 135 évben sok minden megváltozott, de az alapvető cél ugyanaz, hogy segítsék a félegyházi iparosok – jelenleg mintegy kétszáz tagjának – boldogulását. Beszámolt arról is, hogy a tagság korosodik, mintegy 30 tagjuk már nyugdíjas, ötvenévesnél fiatalabb iparos pedig alig akad.



Mi ennek az oka, miért maradnak távol a fiatalok?

– Ennek számos oka van. Egyre kevesebb fiatal tartja fontosnak, hogy tagja legyen a testületnek, pedig minimális, hatezer forintos éves tagdíjjal dolgozunk. A nyugdíjasoknak pedig mindössze 1200 forint tagdíjat kell fizetniük. Ezért cserébe különböző képzések, tanfolyamok, tájékoztatók megszervezésével segítjük a tagjainkat. Így például évente megszervezzük a munkavédelmi és tűzvédelmi oktatást, a veszélyes hulladék elszállítását, ami így, csoportosan sokkal olcsóbb. Évente megszervezzük a tűzoltó palackok ellenőrzését és hitelesítését is, ami tagjainknak ingyenes.

Bodor Istvántól arról érdeklődtünk, hogy mikor és miért tartotta fontosnak, hogy az ipartestületnek aktív tagja legyen?

– Én a rendszerváltás első évében lettem maszek, azaz kisvállalkozó. Akkor 52 éves voltam, és mondtam magamnak, hogy most vagy soha! Ez az időszak rettentően kemény volt. Az úgynevezett szocialista gazdaság leépülésének időszaka, tele buktatókkal, nehézségekkel. Úgy gondoltam, hogy iparos közösségbe tömörülve, közösen, könnyebben találunk megoldásokat a hasonló nehézségekkel küzdő iparostársakkal együtt. Nekem ez bejött.



Mit adott, mit jelentett ez a közösség?

– Nagyon is sokat, mert TMK-s gépjavító lakatos szakmámnál fogva sok iparos társamnak tudtam segíteni a mindennapi boldogulásban. Ez a segítség kölcsönös volt. A közös gondok, közös problémák gyorsan összehoztak bennünket.  Több tagtársunkkal a mai napig felkeressük egymást, baráti maradt a kapcsolatunk.

Hogyan alakult, fejlődött az iparosok közössége?

– Minden közösségi élet – így az iparosoké is – mindenkor függ az országos nagypolitika hozzáállásától, de leginkább a mindenkori helyi vezetéstől. A rendszerváltás után mi is visszakaptuk a székházunkat. Az iparos házból az önkormányzat segítségével a lakók kiköltöztetése is megtörtént. Lepusztult volt, romos, de a miénk. Megkezdtük a felújítási munkálatokat, átépítettük az iparosok házát. Az összetartás példátlanul nagy volt. Az eredmények magukért beszéltek. Már több mint 15 éve vagyok a felügyelőbizottság aktív tagja. Ezért rálátásom van a testület működésére, életére.



Hogyan látja az ipartestület jövőjét?

– Szerintem egy összetartó közösség vagyunk. Jövőnk akkor van, ha fel tudjuk venni a modern kor tempóját. Klubélet, képzések, oktatások, érdekképviselet, rendezvények magas színvonalú lebonyolítása jellemzi a mindennapjainkat. Országos szinten a legjobban működő tíz ipartestület közé tartozunk. Ezt köszönhetjük a régi és a mostani elnökségnek és a tagságunknak egyaránt.

Bevonhatóak a fiatalok is?

– Az elöregedő tagság sajnos országos szinten problémát okoz. Igyekszünk a programok sokszínűségét kínálni minden korosztály számára. Tánc, asztalitenisz, darts, szakmai képzések, érettségi képzés is van a palettánkon. Sok olyan közérdekű programmal várjuk a város lakosságát, amivel megismerhetnek bennünket és beléphetnek a testületbe.

s. r.

Fotó: Németh Tünde és Petőfi Népe

 

Kövessen minket a Facebookon is!