Ragaszkodom a régi formavilág őrzéséhez
– Hogyan és miért tanulta ki ezt a mesterséget?
– A szüleim is kosárfonással foglalkoztak, sőt a nagyszüleim és ükanyáim is. Én vagyok az ötödik generáció, aki ezt a hivatást választottam. Kora gyerekkorom óta gyakoroltam és tanultam ezt a mesterséget.
– Mennyire volt ez terhes kisgyerekként, serdülőként?
– Gyerekként egyáltalán nem volt terhes. Aztán, amikor kamaszodtam, serdültem, akkor mindent szerettem volna lenni, csak kosárfonó nem. Az élet valahogy mégis ezt hozta. Nagyon megszerettem, és emellett maradtam.
– Ha vissza lehetne pörgetni az időt és újra választás elé kerülne, akkor is ezt a hivatást választaná?
– Igen! Egészen biztos, hiszen annyi szépség van benne. Az alkotás öröme nélkülözhetetlen lenne már. Olyan jó érzés az, amikor leülök a műhelyben egyedül, csendben, kitalálom, hogy mit készítsek. Ez ma már nélkülözhetetlen számomra.
Szeretem a szép kosarakat, a bevont üvegeket, a kihívást, a várakozást, hogy mi kerül ki a kezem közül. És persze az sem mellékes, hogy másoknak is tetszik és örömüket lelik benne és szívesen használják. Ragaszkodom a hagyományokhoz, a régi formavilág őrzéséhez.
– Mik a kosárfonásban a legjellemzőbb hagyományok?
– Van az erdélyi húzott technika, ami nagyon nehéz és nagyon jó anyagot kíván. A másik a tiszaalpári hagyomány, ami fonással készül. Hagyományosak a zöldvesszős fonott kosarak is mindkét tájegységen.
– Említette az alapanyagokat. Hozzá lehet jutni jó vesszőhöz?
– Sajnos a térségben már nehezen. Nekem szerencsém van itt Alpáron, mert testvéremnek van egy kis fűzese, azt tudom használni. A többit Lengyelországból szerezzük be, ami nem olcsó, de megbízható minőségű.
– Mennyire időigényes egy-egy darab elkészítése?
– Változó. Van olyan kosár, amit – 28 év tapasztalatának köszönhetően – fél óra alatt elkészítek, de van olyan is, amikor egész nap dolgozom rajta. Az üvegfonás azonban több napos munka.
– Nemrégiben nyert egy pályázatot, hogy ezt a hagyományőrző munkát feldolgozza, megörökítse. Milyen feladatot jelent ez?
– A Magyar Művészeti Akadémia hároméves ösztöndíját nyertem el. Ez arról szól, hogy olyan mesterektől tanulok, akik őrzik a hagyományokat. A tanulás mellett dokumentálom is a tevékenységüket. Leírom és megtanulom a különböző technikákat és ezeket a táborainkban tovább is adom, megtanítom. Ez a munka szeptemberben indult. Azóta már négy műhelyben jártam.
– Táborokat is szervez. Mi várható idén?
– Most készítem elő a tiszaalpári gyerek és felnőtt táborokat. Az első június végén kezdődik. Szerencsére nagy az érdeklődés irántuk. Nincs egy hete, hogy meghirdettem, de már nyolcan jelentkeztek. A foglalkozásokon más népművészeti ágakkal is megismerkedünk. Például nemezelünk, agyagozunk, csuhébabákat, csutkababákat készítünk, a tábor végén pedig egy kiállítást is rendezünk. A táborok állandó, lelkes résztvevője 11 éves kislányom, Noémi is, aki már szinte profi módon fonja a vesszőket.
– A kosárfonás magányos munka. Befelé forduló alkat?
– Gyerekkoromban azt mondtam, hogy filozófusnak kellene lennem. De nem vagyok befele forduló alkat, nyitott vagyok. Minden és mindenki iránt. Ugyanakkor szeretem a magányt. Szeretek gondolkodni, elmélkedni az élet nagy dolgairól. Jó egyedül lenni néha, esetleg belső beszélgetéseket folytatni.
H. S.
