Sport 2020. május 21. 17:00

Az FTSI minden korosztályos kosárlabdacsapata elkezdte az edzéseket

Képgaléria
Az FTSI minden korosztályos kosárlabdacsapata elkezdte az edzéseket
Újraindultak a kosárlabdaedzések május 11-én az FTSI utánpótláscsapatainál. A tréningeket a Honvéd Sporttelep szabadtéri kosárlabdapályáján, illetve a Darvas téri pályán tartják meg. Délutánonként 15 órától vezényelnek edzéseket hétköznaponként, amelyek során fokozottan ügyelnek a higiéniára, a szigorú követelmények betartására.

A csoportos edzések mintegy két hónapot követően indultak újra, ezt megelőzően a gyermekek online edzésterveket kaptak, amiket egyedül végeztek. Csapatsportágról lévén szó a közös tréningek sokaknak hiányoztak, akadt olyan szorgalmas játékos, aki két hónap után dobhatott újra kosárpalánkra, közéjük tartozott a 13 éves Fehér Péter is. 

 A karantén ideje alatt mindent beleadva készültem, cselezési és technikai feladatokat kaptunk többek között. A közös edzéseken nagyobb a motiváció, egymást is jobban ösztönözzük. Emellett a kosárlabdapálya is hiányzott, hiszen nem volt rá módom, hogy kosárpalánkkal készülhessek. Két hónapot követően dobtam újra kosárra, el kellett telnie egy kis időnek, amire újra működtek a dobások.

A Félegyházi Térségi Sportiskola Kosárlabda Szakosztályának 13 csapata van. A legkisebbek heti egyet, a nagyobbak heti kettőt tréningeznek a Honvéd pályán, az online foglalkozások mellett – mondta el Simon Zoltán szakmai igazgató, edző.


A fokozatosság elvét követve minden csapatnak egyórás edzéseket tartunk. Sok pozitív visszajelzést kaptunk, a gyerekek nagy része már várta a közös tréningeket. Ügyelünk a higiéniás előírások betartására. Mindenki csak a saját labdáját használhatja, nincsenek passzok, egyéni képzés van. A gyerekek nem érintkezhetnek egymással, mindenki a saját kulacsát használhatja. Emellett az edzések elején és végén fertőtlenítjük a gyerekek kezeit.

Simon Zoltán hozzátette, a tervek szerint a nyári kosárlabdatáborukat is megtartják, amire idén is nagy az igény. A tábor pontos időpontjáról és a részletekről beszámolunk.

G. Z.

 

Kövessen minket a Facebookon is!