Helyi hírek 2020. május 28. 08:00

Újra működnek az óvodák

Újra működnek az óvodák
A többi vidéki városhoz hasonlóan megnyitották kapuikat a félegyházi óvodák is május 25-én, hétfőn. Eddig az óvodáskorú gyermekek mintegy fele kezdte újra az óvodát, de ez a szám napról napra nő – mondta el Csernus Krisztina óvodavezető, akit egyebek mellett az új helyzetben alkalmazott szabályokról kérdeztünk.

– Nagyon örültünk, hogy a törvényi előírások lehetővé tették az óvodák számára a működést, már nagyon hiányoztak a gyerekek a kollégáknak – mondta el az óvodavezető. – A köznevelésért felelős államtitkár bejelentését követően rengeteg dolgunk volt, hogy zavartalanul fogadhassuk az ovisokat: fel kellett mérnünk a szülői igényeket, megrendelni az étkezéseket, fertőtleníteni az eszközöket… Új házirendet is készítettünk, amelyben egyértelműen lefektettük a mindenki számára kötelezően betartandó szabályokat. A szülőket érintő legfontosabb szabály, hogy nem mehetnek be az intézményekbe. Az óvónénik átveszik tőlük a gyerekeket, és ez a rend érvényes a délutáni hazamenetelre is.

Megkértük a szülőket, hogy a gyermekek minél kevesebb tárgyat hozzanak be, azokat is fertőtlenítve. Sajnálatos módon a puszit, a simogatást és az ölelést most mellőznünk kell, amiért dicsérő szavakkal, közös meséléssel kárpótoljuk a kicsiket. Betegség esetén a gyermek orvosi igazolás ellenében jöhet csak vissza a közösségbe. Jó időben igyekszünk sokat a szabadban tartózkodni, altatásnál pedig törekszünk az ágyak közötti megfelelő távolság fenntartására – tájékoztatta lapunkat Csernus Krisztina, aki kiemelte: jelen helyzetben nem kötelező az óvodába járás, igazoltnak tekintik azoknak a gyermekeknek a hiányzását, akiket inkább még otthon tart a család.

V. B.


Fotó: archív  Seres Attila
 

Kövessen minket a Facebookon is!

Cimkék: Koronavírus