Egészségügy 2020. május 29. 16:00 Forrás: Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház

Visszaáll a rend a megyei kórházban

Visszaáll a rend a megyei kórházban
Tájékoztató a fekvőbeteg-ellátás folyamatos visszaállításáról a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórházban, Kecskeméten.

Május 25-étől újraindultak a kecskeméti megyei kórházban a tervezett műtétek, beavatkozások és szinte valamennyi fekvőbeteg-ellátás. Mindezek természetesen a megfelelő járványügyi védekezés mellett, hiszen a készültséget továbbra is fenn kell tartani.

• Az intézményben a fekvőbeteg osztályokon a látogatási tilalom továbbra is érvényes! Súlyos, életveszélyes állapotú beteget látogatni kizárólag rendkívüli látogatói engedéllyel és csak a hivatalos látogatási időben lehet.

• Az épületbe való belépéskor a bejáratoknál továbbra is előszűrés történik, lázméréssel és kérdőíves dokumentációval, ezért a bejáratoknál várakozásra kell számítani.

• Az intézmény területén kizárólag védőmaszkban lehet tartózkodni. Kérik, amennyiben lehetséges, maszkban érkezzen.

• A vizsgálatra lehetőség szerint egyedül érkezzen (max. 1 fő kísérő) a váróban pedig a 1,5 méteres távolságot egymás egészségének védelme érdekében feltétlenül tartsa be!

• A laboratóriumi vizsgálatokra, vérvételre a betegeket 15 percenként tudják beengedni, ezért továbbra is javasolják az egyéb, külső vérvételi helyek igénybevételét.

• A rendelőintézetben a vizsgálatokra továbbra is kizárólag telefonon előre egyeztetett időpontban, és amennyiben a szakrendeléshez szükséges, beutalóval lehet csak megjelenni!

Betegutakkal kapcsolatos tájékoztatás:

• Az előszűrést követően a sürgősségi ellátás – amennyiben koronavírus-gyanú merül fel – az erre a célra elkülönített bőrgondozó intézetben látják el a betegeket a sürgősségi osztály munkatársai. Itt vizsgálják meg a gyanús traumás sérülteket is.

• A koronavírus-gyanús gyermekek vizsgálata az A. épület 2. emeletén, a Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztályon történik.

• A kórházi ellátást igénylő koronavírus teszt pozitív eseteket Kiskunhalasra szállítják.

• Azon koronavírus-gyanús esetek ellátása, amelyeket a kijelölt, kiskunhalasi kórház nem tud biztosítani, továbbra is intézményünkben történnek

Szűrésekkel kapcsolatos tájékoztatás:

• Minden betegfelvételkor, helyben, a tervezett műtét vagy beavatkozás napján általános előszűrés történik.

• A koronavírus átvitel szempontjából magas kockázattal járó tervezett műtétek és beavatkozások elvégzéséhez egy negatív PCR teszt szükséges. A vizsgálatra a szakorvos ad beutalót és időpontot. A tesztet a műtét/beavatkozás előtt maximum 4 nappal el kell végezni. A PCR mintavétel helye a rendelőintézet (6000 Kecskemét, Csabay Géza körút 21.) 1. emeletén erre kialakított rendelő. (PCR teszt: koronavírus kimutatására alkalmas vizsgálat, garat és orr nyálkahártya mintavétellel.) Lehetőség szerint a mintavétel előtt ne egyen-igyon, ne mosson fogat! Kérik, hogy az erre a célra fenntartott sorban várakozzon.

• Területen kívüli beteget, tervezett beavatkozásra csak 48 órán belüli negatív PCR eredménnyel fogad az intézmény. Ennek birtokában jelentkezzen betegfelvételre.

• Osztályos akut fekvőbeteg felvétel előtt a betegfelvételkor általános előszűrés, illetve koronavírus gyorsteszt elvégzése kötelező. A gyorsteszt során vérvétel történik, a mintavétel helye a rendelőintézet 3. emeletén található vérvételi hely. A vizsgálatra a szakorvos ad beutalót és időpontot. A tesztet a műtét/beavatkozás előtt maximum 4 nappal el kell végezni.

Fekvőbeteg osztályok visszaköltözésével kapcsolatos tájékoztatás:

Május 25-étől a megfelelő zárófertőtlenítést követően, megkezdődött fekvőbeteg osztályok eredeti helyre történő visszaköltözése.

• Május 27-étől az I. Belgyógyászat - Kardiológiai Osztály az eredeti helyén, az A. épület 1. emeletén található

• Május 27-étől az Invazív Kardiológiai Osztály szintén eredeti helyén, az A. épület 2. emeletén található

• Május 27-étől a Szülészet-Nőgyógyászati Osztály szintén eredeti helyén található
Újszülött részleg és Rooming in A. épület 1. emelet
Szülőszoba A. épület 3. emelet
Koraszülött részleg A. épület 3. emelet
Nőgyógyászat és szülészeti műtők A. épület 4. emelet

A járványügyi szabályokat betartva ismét engedélyezett az apás szülés, vagyis annak lehetősége, hogy a vajúdó és szülő nő mellett egy nagykorú hozzátartozó jelen lehessen.

• Május 27-étől a Csecsemő-és Gyermekgyógyászati Osztály az A. épület 4. emeletén található, az A. épület 2. emeletén, az eredeti helyén a koronavírus-gyanús gyermekek ellátása történik

• Május 28-ától a szülészet-nőgyógyászati ambulanciák, CTG, terhesgondozás ismét eredeti helyén, az A. épület földszinti ambulanciáján található

• Május 28-ától a Neurológiai és Stroke Osztály eredeti helyén, a Hotel épület 9. emeletén található

• Május 29-étől az Arc-állcsont-szájsebészeti és Fül-Orr-Gégészeti Osztály a Hotel épület 9. emeletére költözött

• Június 2-ától az Ortopédiai Osztály eredeti helyén, a Hotel épület 2. emeletén található

• Június 2-ától a Gyermekambulanciák, Gyermekvérvétel ismételten régi helyükön, az A. épület földszintjén várják a betegeket

• Június 3-ától a Fül-Orr-Gégészeti Osztály ambulanciája és audiológiai vizsgálat ismét eredeti helyén, az A. épület földszintjén található

 

Kövessen minket a Facebookon is!

Cimkék: Koronavírus