Helyi hírek 2020. június 3. 14:00

Befejeződött a gátéri ásatás

Befejeződött a gátéri ásatás
– 83 szarmatakori objektumot tártak fel Gátéron a Kiskun Múzeum munkatársai egy március közepén kezdődött ásatás során – tudtuk meg dr. Knipl István régész, történész muzeológustól, a félegyházi Kiskun Múzeum munkatársától.



A szakember elmondta: ebben volt két árok, négy ház és többféle élelemtároló gödör. Töredékes kerámiák és állatcsontok is előkerültek, amelyek már a múzeumban várják a restaurálást. Ezután azok a darabok, amelyeket sikerül összeállítani, kiállításba kerülnek.



Alapvetően viszont a végállomás a szakleltár, amely a nagyközönség számára nem publikus. Az anyag így kutatható lesz, vagyis, ha régész, vagy gátéri helytörténész szeretné a későbbiekben megtekinteni, akkor a múzeum lehetővé teszi számára.



A Kiskun Múzeum gyűjtőköre a járás, vagyis a Kiskunfélegyházához tartozó településeken: Bugacon, Bugacpusztaházán, Petőfiszálláson, Pálmonostorán, Gátéron talált leletek tekintetében illetékes. A gátéri ásatás célzott volt, hiszen az önkormányzat által tervezett temetőbővítést kellett megelőznie, mivel ismert régészeti lelőhelynek számított a terület.



Kiskunfélegyházán például a Bankfalu bizonyos utcái is ismert régészeti lelőhelyek, amit a telekkönyvben feltüntetnek. Amikor valaki megveszi a telket, akkor számolnia kell a régészettel, ott feltárást kell végeztetnie.



Dr. Knipl István hangsúlyozta: – Más a helyzet, ha a saját kertemben találok valamit. Az otthon talált dolgokról tudnunk kell, hogy – még ha a saját udvaromon találtam is – a föld, amelyből előkerült, a magyar állam tulajdona. Ettől kezdve beszolgáltatási, bejelentési kötelezettségem van. Volt már példa erre is. Például amikor csatornázás során találtak szarmata sírt Kiskunfélegyházán. Bejelentették, szakszerű feltárás, leletmentés történt, amely során edények, gyöngyök kerültek elő. Ez a lelőhely mindaddig ismeretlen volt. A régészeti munka fél napot tett ki, így nem tartotta fel lényegesen a beruházást.



A régész senkinek sem ajánlja a fémdetektoros keresést, ugyanis – mint elmondta – néhány éve szigorítottak a törvényen. Ennek értelmében fémkeresőt összerakott állapotban külterületen még a csomagtartóban elhelyezni is illegális tettnek számít.



– Bár nagyságrendileg 15-20 százalékát ismerjük a lelőhelyeknek, a járás nagyon gazdag leletanyagban. A Kiskun Múzeumban tavaly megnyitott régészeti kiállítás anyaga a neolitikum kivételével javarészt félegyházi, vagy a járásból előkerült tárgy.



A rézkortól a késő középkorig gyakorlatilag 6000-7000 éve folyamatosan laknak itt emberek, és ennek a nyoma ott van a földben. Ez egy nagyon gazdag vidék – szögezte le a régész.

 

Kövessen minket a Facebookon is!