Sport 2020. június 8. 12:00

Edzőváltás Félegyházán

Edzőváltás Félegyházán
Régi-új edzővel vág neki a Kiskunfélegyházi HTK a következő évi labdarúgó-bajnokságnak, az egyesület megyei első osztályú felnőtt csapatának a kispadján az eddigi játékos-edzőt, Koncz Zsoltot ugyanis Némedi Norbert váltja.

Eldőlt, hogy az új, 2020/21-es szezonra való felkészülést új edző, Némedi Norbert vezetésével kezdi meg a Bács-Kiskun megyei első osztályban szereplő Kiskunfélegyházi HTK. Elődje, Koncz Zsolt három éven át volt a KHTK játékos-edzője, ezen idő alatt a második évben, 2018/19-ben bajnoki címet ünnepelhetett az egyesület számolt be a baon.hu.

Koncz Zsolt és csapata a bajnoki címét az idei évben a bajnokság felfüggesztése miatt nem védhette meg. a KHTK hat pont hátránnyal a 3. helyen állt, amikor a 2019/20-as bajnokságot felfüggesztették. Az egyesület vezetősége hálásan köszöni az immáron volt edző áldozatos és odaadó munkáját, valamint azt, hogy az alapkoncepciót sikerrel teljesítette, ugyanis jó néhány fiatalt sikerrel épített be a klub felnőtt keretébe.

Koncz Zsolttól az a megyeszerte jól ismert, és korábban már Félegyházán is megfordult, ott jelentős sikereket elért Némedi Norbert veszi át a stafétabotot, aki tagja volt a Koncz Zsolt vezette 2018/19-es bajnokcsapatnak. A KHTK régi-új edzője a tervek szerint július elsején vezényli a legelső edzést az egyesülettől származó információk szerint várhatóan jelentős mértékben átalakuló felnőtt keretnek.

 

Kövessen minket a Facebookon is!