105 éves a Védőnői Szolgálat
Fotó: archív
2017-ben a védőnői közösség kategóriában a Kiskunfélegyházi Védőnői Szolgálat kollektívája kapta az Év Védőnője-díjat, amely az oklevél mellett egy Faludi Gabriella ékszertervező iparművész által készített üvegmedált tartalmazott. A mai születésnapi évfordulón szeretettel köszöntjük a Kiskunfélegyházi Védőnői Szolgálatot.
Hazánkban az anya-gyermekvédelem hagyományai a XIX. század elejére nyúlnak vissza, amely akkor még elsősorban árvák megsegítését, szociális segítséget, jótékony cselekedeteket jelentett. A XX. század elejére alakult ki a kényszerítő körülményeknek és lehetőségeknek olyan együttállása, amely a több szálon futó segítő szándékú szórványos kezdeményezéseket egységes rendszerbe foglalta.
Az I. világháború kitörésével, az amúgy is magas csecsemőhalálozási arányszám tovább romlott, csökkent a születések száma, járványok léptek fel. A babona, a tudatlanság, az egészségkultúra hiánya, az egyre rosszabbodó egészségügyi viszonyok arra ösztönözték a kor haladó gondolkodású politikusait, orvosait, hogy 1915-ben megalapítsák az Országos Stefánia Szövetséget, a hivatásos védőnői szervezetet. A szervezet célja az anya-csecsemő és gyermekvédelem volt.
Az Országos Stefánia Szövetség megalakítását dr. Bárczy István Budapest székesfőváros polgármestere és dr. Madzsar József, orvos, szociálpolitikus kezdeményezte. A szövetség alakuló ülésére Budapesten, az Újvárosháza közgyűlési termében 1915. június 13-án került sor. Az alakuló ülésen dr. Bárczy István polgármester beszédében egy ma is érvényes, és megszívlelendő igazságot fogalmazott meg: „Minden megmentett gyermek, minden megmentett egészséges emberélet tulajdonképpen az államnak tőke, gazdasági tőke… Nincs hasznosabb befektetés, mintha az ország az egészségi berendezésekre minél több tőkét fordít.”
A szövetség programját dr. Madzsar József orvos, szociálpolitikus dolgozta ki. Az anya és csecsemővédelem szervezeti formáinak és gyakorlati megvalósításának alapjait a kor neves professzorai fektették le: dr. Tauffer Vilmos szülészorvos, dr. Bókay János és dr. Heim Pál gyermekgyógyászok. Dr. Tauffer Vilmostól ered a „védőnő” elnevezés, és ő mondta 1917-ben a Népegészségügyi Országos Nagygyűlésen, hogy: „az emberanyag védelme az állam érdeke, és önmaga iránt tartozó legnagyobb kötelessége”.
A védőnői feladatokat két alapgondolatból kiindulva határozták meg:
„Az anyát otthonában felkeresni és bizalmát megnyerni, nevelve vezetni csecsemője szoptatása és egészségben való felnevelése érdekében.”
”A védőnő körzetében lehetőleg már a terhesség alatt és a szülés közeledtével puhatolódzék az érdekelteknél, vajon lehet-e segítségére higiénés szempontokból, szociális támogatásával, vagy anyagi szükség esetén.”
A Stefánia Szövetségben végzett védőnői munka módszerei hasonlóak a jelenlegihez: tanácsadás, látogatás, ismeretterjesztő, tájékoztató anyagok biztosítása, közösségi egészségvédelmi tevékenység. A látogatás ma is az egyik legnagyobb értéke, különleges erőssége a védőnői munkának. Kivételes lehetőség az a bizalmi kapcsolat, amely lehetővé teszi, hogy a védőnők beléphessenek a családok otthonába.
A következő nagy mérföldkő a védőnői szolgálat történetében a Zöldkeresztes Egészségvédelmi Hálózat megalakítása 1927-ben. Létrejöttét az Országos Közegészségügyi Intézet felállítása előzte meg. Az intézet fő feladata a közegészségügyi tudomány gyakorlati alkalmazásának előmozdítása, és főleg a fertőző betegségek ellen irányuló védelem irányítása. Az intézmény első igazgatója dr. Johan Béla volt.
Az intézet feladatai keretében többek között elindította a tisztiorvos-képzést, a védőnő- és községi ápolónőképzést, sőt a községi orvosok továbbképzését.
Az intézet irányította a népegészségügy körébe tartozó közegészségügyi, járványügyi, egészségvédelmi, az anya- és csecsemővédelmi, társadalom-egészségügyi feladatokat, a tüdő- és nemi betegségek elleni küzdelmet. A falusi lakosság egészségi állapotának javítása érdekében az 1930-as években kiépítette a Zöldkeresztes Egészségvédelmi Hálózatot.
A falusi egészségvédelmi munka koncepcióját és gyakorlati megvalósítását dr. Johan Béla dolgozta ki. Az egészségvédelmi munka végzése az egészségházakban folyt. Az egészségházban váró- és vetkőző helyiséget, a községekben zuhanyfürdőt, védőnői lakást biztosítottak. A közegészségügyi és rendészeti feladatok irányításával a tisztiorvost bízták meg, a munka zömét az általános egészségügyi védőnő látta el.
A Zöldkeresztes Egészségvédelmi Hálózat a Stefánia Szövetséghez képest szélesebb körű tevékenységet folytatott, feladatai közé tartozott anya- és csecsemővédelmen kívül az iskolaegészségügyi feladatok ellátása, a nemi betegségek és TBC elleni küzdelem, a szegény betegek otthoni ápolásának megszervezése és a szociális gondozás is.
A zöldkeresztes munka alapelve: „Nem szabad egyszerre magas egészségügyi követelményekkel fellépni. Türelemmel kell közeledni és az igények ébresztésével lehet előbbre jutni.” A zöldkeresztes munka módszere hasonló a mai védőnő munkához, és a Stefánia Szövetségben alkalmazott módszerekhez: tanácsadás, látogatás, iskolában tisztasági- és szűrővizsgálatok, tájékoztató anyagok, közösségi ismeretterjesztési módszerek.
A Zöldkeresztes Egészségvédelmi Hálózatban alakult ki a hálózatos felépítés, és a védőnői munkakörök rendszere. Ez a hierarchiára épülő hálózatos szerveződés és az országos lefedettség a mai napig – a családlátogatás mellett – a másik legnagyobb erőssége a szolgálatnak. Ez tette lehetővé a szolgálat eddigi eredményeit, gondoljunk csak a ma már szinte elfeledett, de anno sok-sok gyermek halálát okozó fertőző betegségek, mint pl. a járványos gyermekbénulás, a kanyaró, – akkori nevükön a torokgyík és a szamárköhögés – ma ismert nevén a diftéria és pertussis, vagy egyes hiánybetegségek, mint az angolkór (rachitis) leküzdésére.
Az Országos Stefánia Szövetség és a Zöldkeresztes Egészségvédelmi Hálózat 1940-ig egy időben, egymással párhuzamosan működött, majd 1941-ben egyesültek. Lényegileg kialakult a Védőnői Szolgálat mai arculata.
1950-ben az Egészségügyi Minisztérium megalakulásával egységes irányítás alá került a gyógyító megelőző ellátás. A védőnők 1951-től kezdődően fokozatosan bekapcsolódtak az orvosok betegellátó tevékenységébe, és ekkor kezdődött el az a rendszer, amely minden körzeti orvos mellé helyez egy védőnőt, később a gyermekorvosi rendszer kiépülésével minden körzeti gyermekorvos mellé egy-két védőnőt.
1975-ben a védőnőképzést felsőfokra emelték. A preventív ellátásban a védőnők nagyobb önállóságot és felelősséget kaptak, megerősödött az egészségorientált szemlélet. 1991-ben alakult meg a védőnők szakmai érdekképviseleti szerve a Magyar Védőnők Egyesülete és útjára indult szakmai folyóiratunk a Védőnő.
A rendszerváltást követően az egészségügyi alapellátás reformjával jelentős változás következett be a struktúrában. A védőnői ellátás biztosítása a települési önkormányzatok feladata lett. A szabad orvosválasztással megszűnt az egy körzeti orvos és az 1-2 körzeti védőnőből álló egység. A házi gyermekorvos, a háziorvos és a védőnő által ellátandók köre egyre inkább szétvált és jelentős átalakulás kezdődött a területi és az iskolai védőnői rendszerben. Az új jogszabályok korlátozták az ellátható gondozottak létszámát, lehetővé tették a képzettségnek jobban megfelelő önálló feladatok ellátását, valamint a nagyobb lélekszámú településeken a körzeti és iskolavédőnői munka specializációját, szétválasztását eredményezték. Ebben az időszakban adták ki a Védőnői Szolgálat Küldetési Nyilatkozatát és új logóját.
Egy – a szolgálatra nagyon jellemző – mondat ebből a dokumentumból:
„A védőnő fő tevékenysége a tanácsadás módszerével végzett megelőzés, humánus szemléletű, segítő értékrend alapján végzett családközpontú gondozás, amelynek alapelemei: a segítségnyújtás és az elfogadás.”
Védőnőnek lenni, nem látványos tevékenység. A védőnők sokszor akkor dolgoznak jól, ha a család észre sem veszi, hogy a védőnő a munkáját végzi, csak jobban, egészségesebben élnek.
Következő jelentős mérföldkő a szolgálat történetében a népegészségügyi célú méhnyakszűrés kísérleti programként történő bevezetése, és a státuszvizsgálatok rendjének egységesítése. Magyarországon évente 400 nő hal meg méhnyakrákban, miközben ez a halálok elkerülhető lenne.
Ahhoz, hogy ez a halálozási mutató hazánkban is a környező európai országokéhoz hasonlóan alakuljon, javítani kell a szűréshez való hozzáférhetőséget, és személyes megszólítással is ösztönözni a lakosságot a szűrővizsgálaton történő részvételre. Ez a tevékenység az alapellátás keretében a védőnő nővédelmi tevékenységéhez illeszkedik. 2008-ban indult el az Egészségügyi Minisztérium kezdeményezésére és támogatásával az a pilot-program, amelynek célja a védőnők felkészítése a méhnyakrák-megelőzésben való aktívabb részvételre. 2009-ben a védőnők elkezdték a szűréseket. A kísérleti program sikerrel zárult, így elkezdődött a TÁMOP 6.1.3/A Védőnői Méhnyakszűrő Mintaprogram kiterjesztése az egész ország területére.
Szintén 2009-re datálódik a csecsemő- és kisgyermekkorban végzendő önálló védőnői szűrővizsgálatok egységes bevezetése. Az ezt szolgáló szakmai iránymutatás a jogszabályok előírásainak megfelelően rendezte és egyértelművé tette az orvosi és védőnői feladatmegosztást, és egységes szempontrendszert vezetett be a védőnői szűrővizsgálatok területén.
A szolgálat érdemeit napjainkban is elismerik: a Védőnői Szolgálat 2013. szeptember 21-én a Magyar Tudományos Akadémián átvehette a Magyar Örökség Díjat.
2015-től kezdve két nagy, a védőnői szolgálat jövőjét és a lakosság egészségi állapotát jelentősen befolyásoló program fut. Az egyik az fentebb említett Védőnői Méhnyakszűrő Mintaprogram kiterjesztése, a másik, amely a 0-7 éves korú gyermekek magasabb színvonalú ellátását hivatott biztosítani, a TÁMOP 6.1.4. koragyermekkori program.
A TÁMOP 6.1.4. Koragyermekkori (0-7év) program célja, minden, különösen a speciális segítséget igénylő- 0-7 éves korú gyermek egészséges életkezdetének és sikeres iskolakezdésének támogatása, a gyermekek fejlődésének nyomon követésével, a fejlődési rizikó tényezők feltárásával, valamint az eltérő fejlődést mutató gyermekek kiszűrésével és megfelelő ellátásba irányításával.
Ehhez a projekt egységes, korszerű ismerteket és módszereket dolgozott ki és ad át a gyermek-egészségügyi alapellátás szakemberei (védőnő, házi-, gyermekorvos) számára a munkájuk hatékonyságának növelése érdekében, és a szülők számára is, a gyermek fejlődésével, gondozásával, nevelésével kapcsolatos szülői tudatosság és kompetencia növelése érdekében.
A Védőnői Szolgálat, mint nemzetközileg is egyedülálló, tradicionális ellátási rendszer ma már nemzeti büszkeségeink között tudható hungarikum.
Ráncok
Amikor öreg leszek,
szeretném, ha ráncaim lennének,
nagyon sok ráncom:
a nevetéstől,
a mosolygástól,
a derűtől,
a jóságtól, a másokért vállalt gondoktól.
Szeretném, ha egész életem az arcom lenne,
és mindenki, aki csak olvassa,
azt mondaná,
ez egy szép történet.
Az arcom táj legyen,
hegyekkel és völgyekkel,
ahol az emberek elveszítik,
de újra megtalálják az utat.
Barázdáiban tréfa bujkáljon,
szögleteiben jóság és vigasztalás.
Legyenek síkok, ahol megpihenhetnek,
árkok, amelyekben elrejtőzhetnek.
És szeretném, ha mindenki
azt mondaná:
- ez egy szép táj
- Ez egy ember.
A vers egy kozmetikai szaklapban jelent meg majdnem 30 éve. Egy országos tanulóverseny egyik feladata volt a ránc és a fiatalság problémakörét feldolgozni. Ehhez a feladathoz született ez a költemény, amely a verseny győztese lett.
Vezető fotó: 100 éves a Hungarikummá nyilvánított Magyar Védőnői Szolgálat Facebook-oldala
