Helyi hírek 2014. szeptember 18. 15:35

A méhészek szövetkezésére lenne szükség

Képgaléria
A méhészek szövetkezésére lenne szükség
A méhészet helyzetéről tartott előadást a városi könyvtárban Huszka Zsolt. Az OMMÉ Észak Bács-Kiskun megyei szervezete félegyházi csoportjának vezetője a számok tükrében mutatta be a magyar méhészet helyzetét Európában és a világban. Emellett szólt a helyi méhészek helyzetéről, lehetőségeiről.

A méhészet stratégiai célja, hogy növekedjen a mézfogyasztás Magyarországon. Ezzel kapcsolatosan vannak teendői a helyi méhészeknek is – monta el Huszka Zsolt. A feladatok között említette a mézmarketing erősítését, valamint a szövetkezés fontosságát. A félegyházi csoport vezetője szerint a szövetkezés révén megoldható lenne egy mézkiszerelő üzem létrehozása, amely nagyban segítené a piacra jutást. Egy méhész nem tud ekkora beruházásra vállalkozni, de ha már 4-5 nagyobb méhészet összefog, akkor fel tudják , és gazdaságosan üzemeltethető. Az előadás során Huszka Zsolttól azt is megtudhattuk, hogy Magyarországon megyénkben van a legtöbb méhcsalád, közel 100.000. Ebből Kiskunfélegyházán 3000 méhcsalád termeli a mézet közel 50 méhész gondozásában.

H. S.

Kövessen minket a Facebookon is!