Elindult a településfásításai program
A program fő célja felhívni a figyelmet a fásítás fontosságára és lehetőséget adni arra, hogy az önkormányzatok, lakóközösségek, helyi civil szervezetek a maguk eszközeivel tevékenyen részt is vehessenek településük zöldítésében. Ezen kívül népszerűsíteni kívánják a Vidékfejlesztési Programot, amely komoly lehetőségeket jelenthet a vidéki települések agrárgazdasági fejlődésében. A fák közösségi eseményként történő elültetésének és későbbi fenntartásának pedig még közösségépítő szerepet is szánnak.
Az igénylés feltételei és menete, az igényelhető fafajok listája, a szükséges nyilatkozatminták és minden egyéb tudnivaló a www.orszagfasitas.hu honlapon található meg.
A programról
Az Agrárminisztérium a 2019 őszén indított Országfásítási Program keretében hirdette meg, amit az Országos Erdészeti Egyesület koordinál és a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Cselekvési Terve alapján a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága támogat. A fák nevelését és szállítását a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. biztosítja. A 10 ezer főnél kisebb települések összesen 12 ezer fát igényelhetnek ingyenesen.
A települések 19 fafajból válogatva 10-30 db fát igényelhetnek.
A program céljai: felhívni a figyelmet a fásítás fontosságára; lehetőséget adni arra, hogy az önkormányzatok, lakóközösségek, helyi civil szervezetek a maguk eszközeivel tevékenyen részt is vehessenek településük zöldítésében; népszerűsíteni a Vidékfejlesztési Programot, amely komoly lehetőségeket jelenthet a vidéki települések agrárgazdasági fejlődésében; közösségépítő szerep a fák közösségi eseményként történő elültetésével, későbbi fenntartásával.
Az igénylés feltételei és menete: a készlet erejéig, de legkésőbb július 31-éig tart.
Igénylésre jogosultak: önkormányzatok és önkormányzati intézmények; állami intézmények és fenntartóik; civil szervezetek; egyházi szervezetek és intézmények.
Az igénylés feltételei és menete, az igényelhető fafajok listája, a szükséges nyilatkozatminták és minden egyéb tudnivaló a www.orszagfasitas.hu honlapon található meg.
A Településfásítási Program lebonyolítását végző irodát az Országos Erdészeti Egyesület működteti az alábbi elérhetőségekkel:
[email protected]
+36 1 201 6293
+36 20 375 2581