Gazdaság 2020. június 19. 14:00

Idén már a repcét is tesztelik a GOSZ-VSZT-NAK fajtakísérleteiben

Idén már a repcét is tesztelik a GOSZ-VSZT-NAK fajtakísérleteiben
Ebben az évben is elindultak a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, a Gabonatermesztők Országos Szövetsége és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara posztregisztrációs fajtakísérletei. A hagyományos kukorica és őszi búza kísérletek mellett idén először az őszi káposztarepcét is tesztelik a szakemberek.

Takács Géza, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke elmondta: – A koronavírus világjárvány miatt az elmúlt hónapokban számos fajtabemutató rendezvény maradt el, amely miatt a gazdálkodók hagyományos informálódási lehetőségei szűkültek. Az idei posztregisztrációs vizsgálatok fontos terepet adnak objektív mérési eredményeikkel számunkra. Így a gazdálkodók kipróbált, megfelelő mennyiség és ismert minőség elérésére képes növényfajták közül választhatnak. A kísérleteket az idén is őszi búzában, kukoricában indítottuk el a Gabonatermesztők Országos Szövetségével és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával közösen. Az idei év újdonsága az őszi káposztarepce fajtakísérlet. Az olajnövényt az elmúlt években folyamatosan nagy területen termesztették Magyarországon, ezért fontos tanulságokat vonhatunk majd le a fajták összehasonlításából. 

Takács Géza tájékoztatása szerint a fajtakísérleteket az ország több helyszínén, elsődlegesen a NÉBIH növényfajtakísérleti állomás hálózatában, eltérő adottságú földterületeken végzik. A kisparcellás összehasonlító vizsgálatokat a NÉBIH szakemberei irányítják és az értékeléseket is ők végzik. A kukorica kísérletekben szereplő fajtákat idén is kódolták, a visszakódolásra a végleges kiértékelés után, nyilvános rendezvényen kerül sor az év második felében.

A Szombathely, Eszterágpuszta, Iregszemcse, Tordas, Jászboldogháza, Szarvas, Székkutas, Abaújszántó, Mosonmagyaróvár és Mezőfalva térségében beállított őszi búza kísérletben idén két éréscsoportban összesen 48 őszi búzafajta szerepel.

A kukoricát illetően ebben az évben 38 fajta méri össze tudását négy éréscsoportban. A NÉBIH szakemberei tíz helyszínen – Szombathelyen, Tordason, Abaújszántón, Iregszemcsén, Eszterágpusztán, Jászboldogházán, Székkutason, Mezőhegyesen, Jánoshalmán és Hajdúböszörményben – értékelik a fajták főbb termesztési tulajdonságait, és majd a betakarítást követően statisztikailag összegzik a terméseredményeket.

Őszi káposztarepce esetében 8 helyszínen (Iregszemcse, Jászboldogháza, Újfehértó, Szombathely, Gyulatanya, Eszterágpuszta, Abaújszántó, Szarvas) két éréscsoportban 25 fajta került be a kísérletbe.

– A közeli napokban elvégzett szemléinken megállapítottuk, hogy a kísérletekben a növényállományok a parcellákon belül kiegyenlítettek, nincsenek jelentős növényegészségügyi problémák. A káposztarepce és őszi búza esetén a szárazság miatt a növények fejlettségben és növénymagasságban elmaradnak a korábbi évektől. A tőszám és a zöldtömeg is kisebb, így nyilván az az asszimilációs felület is. Mindezek miatt jelentősen kevesebb termésre számíthatunk. Az ország különböző pontjain elhelyezkedő kísérleti területeket eltérő mértékben sújtotta a téli és tavaszi csapadékhiány. A jobb tápanyagellátottságú és jó minőségű talajokon kevésbé volt látványos az aszálykár. Szemléink alapján a dunántúli helyszíneken nagyobb terméscsökkenésre számítunk. A kísérletek kezelésében az állami elismerés módszertanát alkalmazzuk, így az öntözés nem része a technológiának – tette hozzá a szövetség elnöke.

A kísérletek eredményeiről a szervezetek összefoglaló kiadványt adnak ki, amely mindenki számára elérhető lesz. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara pedig ajánlati fajtalistát állít össze a legjobban teljesítő fajtákról.

Az 1993-ban alakult Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VSZT) fő feladatai közé tartozik többek között az ágazattal kapcsolatos javaslatok kidolgozása, információk szerzése, feldolgozása és ismertetése, valamint törvényben rögzített jogainak gyakorlása, kötelezettségeinek betartása, betartatása. A VSZT feladata továbbá: a növénynemesítők, vetőmag-szaporítók, feldolgozók és forgalmazók termelési és piaci magatartásának országos szintű összehangolása, részvétele az államigazgatási szervek munkájában, döntés előkészítésekben, véleményezésben.

 

Kövessen minket a Facebookon is!