Program 2020. június 20. 12:00

Élmények íjászattal, lovakkal és kézművességgel

Képgaléria
Élmények íjászattal, lovakkal és kézművességgel
Idén is megrendezik a HUN napot Felgyőn, Forgóné Hevesi Anett lovastanyáján – tudtuk meg Hideg Anett szervezőtől. A Lókedvű Tábor zárásaként megtartandó július 17-i eseménnyel arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy mennyire fontos a következő generációk megismertetése a természetközeliséggel, élményhez juttatni őket fákkal, állatokkal, az eredetihez közeli kézművességgel, vagy éppen fegyverzettel. Mint például az íj és a vessző, amit – hangsúlyozza Anett – a legtermészetesebb módon használtak elődeink. Szerinte az íjászattal, a lovakkal és a kézműves foglalkozásokkal a közösen megélt élmény mellett az egymás iránti tiszteletet és az együttműködés örömét is elsajátítják a gyerekek.

Kövessen minket a Facebookon is!