Kultúra 2020. június 21. 08:00

A gyöngyfűzés nagymestere

Képgaléria
A gyöngyfűzés nagymestere
Ismeretségünk a kiskunfélegyházi Samu Mónikával jó pár évvel korábbra datálódik, de azonnal eszembe jutott, amikor felmerült a helyi kézműves alkotókat bemutató cikksorozat gondolata. Nagy lelkesedéssel hívtam fel: meséljen nekem a gyöngyfűzés kulisszatitkairól, amit oly nagy szeretettel és hozzáértéssel művel. De – bevallom – legalább ennyire érdekelt az ember, az alkotó személyiség, a példaértékű anya – aki férjével közösen három kicsi gyermek útját egyengeti –, a kreatív, környezetét mindig szépítő nő. Mert én ilyennek ismertem meg Samu Mónikát.

Fantoly Márton fotós kollégámmal együtt nem régen megvásárolt, vintage stílusban felújított otthonukban kerestük fel, amiben örömmel kalauzolt minket. Csillogó szemmel mesélte, hogy milyen átalakítások zajlottak az eredetileg elhanyagolt épületen, és mennyire fontos volt számukra, hogy természetközeli anyagokat és tárgyakat lássanak maguk körül. Mint mondta, nemcsak a mesteremberek munkáját dicsérik a változások, hanem övékét, és számos ügyeskezű ismerősét is. Ebben a letisztult környezetben megakadt a szemem egy régi komódon, amin színpompás gyöngyékszerek kaptak helyet különböző állványokon. Természetesen közelebbről is meg kellett csodáljam azokat, miközben ő születésük történetéről, a gyöngyökhöz fűződő viszonyáról és a gyöngyfűzéshez vezető útról mesélt.  

Móni 14 éves kora körül kezdett néptánccal foglalkozni, egy ilyen tábor alkalmával járt először gyöngyfűző foglalkozáson, ami azonnali szerelem lett. Egy darabig még élete része volt a tánc, de a gyerekek születésével háttérbe szorult. Megmaradt viszont a népi értékek és hagyományok tisztelete, amit most az ékszerekben visz tovább, harmonikusan ötvözve a mai kor divatjával.

Az elmúlt években több továbbképzésen vett részt, tagja a Magyar Gyöngy Egyesületnek, számos zsűrizett ékszer fűződik a nevéhez. A gazdag kínálatból nehéz volna választani, hiszen minden egyes darab egyedi és különleges. Mint megtudtuk, ő maga mindig az éppen készülő munkát kedveli a legjobban. Talán éppen azért, mert belefűzi teste-lelke minden aktuális rezdülését. Különösen szívesen dolgozik zöld színnel. Vállal megrendelésre is ékszerkészítést, kész munkáival állandó részvevője a környező fesztiváloknak és kirakodóvásároknak. Egyik legemlékezetesebb munkája egy eljegyzésre fűzött menyasszonyi párta volt, amivel párja lepte meg a menyasszonyt.

Móni céljai között szerepel a folyamatos fejlődés. Még több továbbképzésen szeretne részt venni, ahol újabbnál újabb technikákat sajátíthat el a szakma kiválóságaitól, illetve az oktatás gondolata is felmerült már.

V. B.  


Fotó: Fantoly Márton
 

Kövessen minket a Facebookon is!