Helyi hírek 2020. június 29. 13:00

Csányi József lett az Év Polgármestere Bács-Kiskun Megyében

Csányi József lett az Év Polgármestere Bács-Kiskun Megyében
Az Év Polgármestere Bács-Kiskun Megyében kitüntető díjat adományozta a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Csányi Józsefnek. A testület június 26-i ülésén, az alábbi indoklás alapján határozott arról, hogy Kiskunfélegyháza polgármesterét találja méltónak az idei elismerésre.

„2014-ben új fejezet kezdődött a város történetében, amikor az akkori önkormányzati választást meggyőző fölénnyel nyerte meg Csányi József.

Személyisége, valamint kitűnően felépített programja és választott munkatársai kétséget sem hagytak afelől, hogy jó kezekbe került a város vezetése. Az elmúlt hat esztendőben egy töretlen ívű fejlődésen ment át Kiskunfélegyháza és ez jórészt fiatal, energikus egyéniségének köszönhető. Demokratikus vezetési stílusát az emberekkel való párbeszéd és a bölcs belátás jellemzi. Kiváló munkatársakat gyűjtött maga köré, akiknek lelkiismeretes munkája a város fejlődésének záloga. Nyugodt, kiegyensúlyozott habitusa stabilitást, békességet teremtett a városban. Kiváló szervezőkészségét bizonyítja, hogy létrehozta sikerének egyik alapját, a városban működő vállalkozások összefogását, a Kiskunfélegyházi Gazdaságfejlesztő És Munkahelyteremtő Egyesületet (KGME), amely több, mint 20 céget, vállalkozást fog össze és biztosítja az összehangolt és zavartalan gazdasági prosperitást. Ebből is adódóan széles kapcsolatrendszerrel bír, és ezt kitűnően felhasználja a város érdekében.

Munkahelyén nyugalom jellemzi a mindennapi életet, szűkebb környezetében pedig szeretetteljes a légkör. A pályázatok sikeres kihasználása, a gazdag kulturális lehetőségek felvállalása is a városlakók megelégedettségét vonta maga után, s ezt legjobban a 2019-es önkormányzati választás bizonyítja, ahol országosan is kiugró több mint 90%-os eredmény jelezte, hogy jelentős közbizalomnak örvend, s ez a rendszerváltás óta példátlan a 25 ezer főnél nagyobb települések körében. Ezzel Kiskunfélegyháza város lakossága hitet tett amellett, hogy választott polgármestere és a képviselők továbbra is töretlenül bírják a lakosság támogatását.

Csányi József megteremtette városában a nyugodt, kiegyensúlyozott polgári létet, a dinamikus és folyamatos fejlődést, a munkahelyteremtést és az emberekre való odafigyelést. Elképzeléseinek megvalósulása nyomán régóta nem látott szépségben ragyog a város.

Csányi József polgármester úr elmúlt évekbeli következetes és meg nem alkuvó városvezetői tevékenységét nyugodt szívvel és bátran állíthatjuk bármely közösség elé példaként.”


A Csányi Józseffel e témában készülő interjúnkat hamarosan olvashatják.  

 

Kövessen minket a Facebookon is!