Kultúra 2014. szeptember 19. 16:10

Dombormű avatással emlékeztek Nyírő Józsefre

Képgaléria
Dombormű avatással emlékeztek Nyírő Józsefre
Nyírő József születésének 125. évfordulójára emlékezve avattak domborművet a városi könyvtár udvarán. A képzőművészeti alkotás leleplezése előtt Lőwei Lilla és Váradi Péter, az Erdély sorozat szerkesztői irodalmi idézetekkel és fotókkal gazdagon illusztrálva mutatták be az író, újságíró, politikus munkásságát.

Nyírő József a székelyek apostola volt, aki a Kárpát-medence összes magyarjának szószólója, védelmezője volt. Elénk tárta a székely valóságot, a csalódások és megpróbáltatások által gyötört népet. Könyveiben szinte mindent megírt, ami a magyarsággal kapcsolatos. Megírta, hogy milyen szép a természet és azt, hogy milyen csodálatos az ember, aki a természet szülötte – így összegezte az író munkásságát Lőwei Lilla. Az előadást követően a könyvtár udvarán Dongó József és Szikszai László önkormányzati képviselők leplezték le Nyírő József domborművét.

A dombormű elkészítését Szikszai László finanszírozta. Kivitelezésében és elhelyezésében segítségére voltak dr. Tarjányi József és Bozóki István. Az ünnepségen Szikszai László elmondta: azért javasolta, hogy a könyvtár udvarán helyezzék el az alkotást, mert azt reméli, hogy az intézménybe betérők, látva a domborművet és a feliratot, kíváncsiak lesznek és kedvet kapnak ahhoz, hogy elolvassák az író egy-egy könyvét. Emellett fontos az is, hogy méltó, védett helyen, Wass Albert társaságában őrzi az író emlékét.

H. S.

Kövessen minket a Facebookon is!