Házi tarhonya készítése Pákapusztán
Városi gyermek szemével hatalmas földterületeket műveltek, rengeteg jószágot tartottak. Hajnalhasadtakor keltek és a tyúkokkal feküdtek. Nem panaszkodtak a nappalok rövidségére, az időjárás szeszélyességére. Tették a dolgukat…
Ha esett, esővizet gyűjtöttek nagymosáshoz, ha sütött – márpedig sütött rendesen júniustól aratásig – a férfiak szénát gyűjtöttek, csinos kis petrencéket, kazlakat raktak, a „fehérnép” házi cérnametéltet, lebbencset, tarhonyát készített. Az unokákat – hála érte – nagyon korán munkára fogták. A fiúkat kaszálni, a lányokat főzni tanították.
Hálás szívvel gondolok nagymamámra, akitől megtanultam, s tovább adhatom gyermekeimnek a szilvás gombóc, túrós lepény és az utánozhatatlan házi tészta készítését. A tarhonyakészítés talán az egyik legizgalmasabb, legszórakoztatóbb „munkának” számított. Legalább is nekünk, gyerekeknek. Nagymamám, Édesanyám 5-10 kg finomlisztből, tojásból, sóból és kevés langyos vízből nagyon kemény tésztát gyúrtak, majd ezután bekapcsolódtunk mi kislányok a finom kis ujjacskáinkkal. A nagy lyukú rostán átnyomkodtuk a kisebb gombócokba előkészített tésztát. Nagy szemű és kisszemű tarhonya készült, majd száradt egy rövid ideig a napon, aztán a tisztaszobában a kikeményített ropogós asztalterítőkön a vetett ágy tetején. Nagyon nehéz volt kivárni azt a 2 hetet, mire újra beugorhattunk a dunyhák tetejére, a kemény tarhonyák helyére. Mi az ágyba, a tarhonyák előbb papírdobozokba, majd vászonzsákokba kerültek szépen sorban a hideg spejz kolbászrúdjaira.
Még mindig számban érzem Nagymama keménytarhonyájának ízét, (fehér szalonna zsírján megpirított házi tarhonya, házikolbásszal, a kertben, földben – amelynek illatát még mindig orromban érzem – megtermelt krumplival, paprikával, paradicsommal) amellyel egyetlen étterem egyetlen kimondhatatlan nevű étele sem vetekedhet.
Bajzák Andrea
