Hirdetés
Sport 2020. július 11. 10:00

Nyolcadik alkalommal csobbantak a delfinek

Képgaléria
Nyolcadik alkalommal csobbantak a delfinek
Zsinórban a nyolcadik nyár sem maradt el Csobbanó Delfinek táborok nélkül, amiket ezúttal is Görög Imre vízilabdaedző, a Kölyök Póló Suli Egyesület félegyházi tagozatának vezetője szervezett meg. A járványhelyzet miatt a nyár folyamán kisebb létszámban több tábort is tartanak, amelyek keretében a gyermekek az úszás alapjai mellett a vízilabdával is megismerkednek.

A gyermekeket júliusban 5 és 14 éves kor között várták. Számukra egész napos elfoglaltságot kínálva játékos feladatokat szerveztek, így sok vízhez közeli élményt szereztek.

Görög Imre segítője, Benkő Laura a vízilabda alapjait oktatta a gyermeknek. Az augusztustól kezdődő úszóedzések során ugyancsak segíti Jókai Mónika munkáját.


Délelőttönként gimnasztika, sorverseny, homokvárépítés és több vízhez kapcsolódó játék várt a gyermekekre. Természetesen előkerült a vízilabda is. A lövések gyakorlása nagy élményt jelentett. A legkisebbek és a kezdők az első héten az aktív félegyházi vízilabdázókkal is megismerkedtek, akik segítettek megismerni ezt a sportágat. A serdülő csapat mind a 14 játékos itt táborozott, számukra erőnléti alapozást is tartottak  tette hozzá Görög Imre.

A táboridőszak júliusban korántsem ért véget. Augusztustól úszótábor veszi kezdetét a Félegyházi Termál Parkfürdő területén.

A táborban résztvevő gyermekek emléklapot vehettek át.


Képek: Görög Imre, Gubu Zoltán

G. Z.
 

Kövessen minket a Facebookon is!