Kultúra 2020. július 13. 12:00

Közelebb viszi a művészetet a gyermekekhez a testvérpár

Közelebb viszi a művészetet a gyermekekhez a testvérpár
A képzőművészetet szerették volna közelebb vinni a gyerekekhez abban a táborban, amelyet egy félegyházi képzőművész testvérpár, Kis Virág és Kis Judit szerveztek a Holló Kör galériájában. A tábor részleteiről Kis Judit számolt be szerkesztőségünknek, aki hamarosan New Yorkban egy műteremprogram keretében folytathat művészeti tanulmányokat.

Az angolnyelv-oktatással egybekötött képzőművészeti táborban széles körű ismeretekre tettek szert a gyerekek. Kis Virág és Kis Judit ugyanis igyekeztek úgy összeállítani a programokat, hogy azok a művészeten túl napjaink fontos eseményeire is rávilágítsanak.

– Minden nap tartottunk zenés, angol foglalkozást és ahhoz kapcsolódóan alkottunk valamit. Az első ismerkedős napon a négy évszak volt a témánk, a második napon a naprendszerről tanultak és alkottak a gyerekek. A harmadik napon jelképesen egy külföldi táborban jártak és ott különböző nemzetiségű barátokat gyűjtöttek, akiket később meg is rajzoltak. Ezután egzotikus állatokról tanultak és rajzoltak. Ugyanakkor beszélgettünk a múzeumokról és a köztéri alkotásokról is, sőt, meg is néztük a környékbeli szobrokat. A kerámiafoglalkozások keretében pedig maguk is készíthettek különböző szobrocskákat. Jártunk Hermkens Edit festőművész műtermében is. Tartottunk drámapedagógiai foglalkozásokat is, ahol etikáról, etikettről, az aranyszabályról és a világban zajló folyamatokról beszélgettünk –
mesélte a baon.hu-nak Kis Judit, aki korábban másfél évig Kínában tanított gyerekeket rajzolni, most pedig New Yorkba készül. Idén ugyanis Judit nyerte az ACAX Leopold Bloom Képzőművészeti Díjat.

A díj nyertese lehetőséget kap arra, hogy részt vegyen a New York-i Residency Unlimited három hónapos őszi műterem-programjában. A díjra beérkezett pályázatokat három főből álló nemzetközi zsűri bírálta el. Amy Mackie kurátor, a New Orleans-i Parse Nola műteremház vezetője, Hugh Mulholland kurátor, a belfasti MAC vizuális művészeti részlegének a vezetője és Krzysztof Gutfranski művészettörténész, kurátor, a varsói Obieg magazin főszerkesztője online eszmecsere során hozta meg a döntését a győztes személyéről.

A zsűri indoklásában Írország elnökét, Michael D. Higginst idézte, aki a „sebezhetőség globalizációjaként” definiálta a világjárványt. Így fogalmazott: „Meg kell most ragadnunk azt, amit én állampolgári pillanatnak nevezek, és azt, hogy úgy hagyjuk majd magunk mögött a jelenlegi helyzetet, hogy közben újra felfedezzük képességünket az empátiára és a törődésre, amit az extrém individualizmus javára talán elhanyagoltunk”. A zsűri úgy gondolta, hogy Kis Judit vágya a „sebezhetőség megragadására” és ez irányú kutatásai különösen találóak ebben az időszakban – írta az artportal.hu művészeti magazin.

Kis Judit elmondta, jelenleg a gyógyulás, a rituálék, valamint a magunkról való gondoskodás témaköreivel foglalkozik. Sokféle területen – pszichológia, antropológia, vallás, online közösségek – végez kutatásokat. Az érdekli, hogy ezek a kevésbé ismert rituálék művekbe ágyazva mennyire lehetnek hatással a közönségre. Többnyire performatív alkotásokat hoz létre, és fontosnak tartja azokat a műveket, amelyekben a művész a személyes tapasztalataiból, traumáiból építkezik.

Fotó: Patyi Zoltán

 

Kövessen minket a Facebookon is!