Helyi hírek 2020. július 19. 17:00

Konzultációs levelek gyűjtésébe kezdett a Veled a Városunkért Egyesület

Képgaléria
Konzultációs levelek gyűjtésébe kezdett a Veled a Városunkért Egyesület
Nem ért egyet a kormányzat legutóbbi konzultációs kezdeményezésével a kiskunfélegyházi Veled a Városunkért Egyesület. Ezért arra kérték a félegyháziakat, hogy a hozzájuk eljuttatott kérdőíveket ne küldjék vissza, hanem adják le az egyesület aktivistáiknak, vezetőinek, illetve péntekenként a Béke-téren felállított gyűjtőhelyükön. Az akció céljáról Nagy Lajos, a DK-s, és Kis-Szeniczey Kálmán LMP-s önkormányzati képviselő tájékoztatta a sajtó munkatársait.

Nagy Lajos elmondta, hogy a kitelepülés során mintegy 100 konzultációs levél sorsáról döntöttek úgy a városlakók, hogy nem küldik vissza, és sértőnek, bántónak érzik a féligazságot, vagy teljesen hazugságot tartalmazó kérdéseket. Ezekre nem lehet kifejtős választ adni, nem lehet a gondolataik szerint válaszolni. Nem beszélve arról, hogy ez felesleges pénzköltés egy „nadrágszíjhúzó” időszakban – fogalmaztak, a kérdőívek leadói. A DK elnöke arról is beszámolt, hogy amióta Félegyházán kipostázták a visszaküldésre váró leveleket, rengetegen hívták telefonon, keresték fel és dobták be postaládájába, mert inkább szabadulnak meg tőle ilyen módon, mint hamis kérdésekre, lehetetlen válaszokra kényszerüljenek.

Véleménye szerint jól teszik, akik a gyűjtőakció során nekik juttatják el a kérdőíveket (boríték nélkül, mert címeket és neveket nem akarnak rögzíteni). Az összegyűjtött újrahasznosítható papírhulladékot értékesítik és a befolyt összeget közhasznú célra fordítják.

Kis-Szeniczey Kálmán megerősítve ezeket a gondolatokat arról is szólt, hogy a kérdőívek gyűjtése mellett aláírásokat is gyűjtenek annak érdekében, hogy a
Móravárosban a helyi védelem alatt álló területek közvetlen szomszédságában ne épüljön meg a DIGI harminc méter magas adótornya. Mint mondta, a városrészben élők ezt nem szeretnék. A szolgáltató az adótoronnyal a lefedettség minőségén szeretne javítani, ami ellen nincs kifogás, de ennek egészségügyi káros hatásaitól is félnek az ott élők, akik véleménye szerint a körzetben, egy távolabbi helyen is megépülhetne a torony, és betölthetné funkcióját.

s. r.

Fotó: Fantoly Márton
 

Kövessen minket a Facebookon is!