Helyi hírek 2020. július 23. 08:00

Sárkányok földjén jártak a dózsások

Képgaléria
Sárkányok földjén jártak a dózsások
Sárkányok földjén címmel szervezett tábort az Aranyalma Népmesepont Kiskunfélegyházán, a Szakmaközi Művelődési Házban július 13. és 17. között. Nagy-Kovács Enikő, a Népmesepont munkatársa megkeresésünkre elmondta, hogy a tábor egy uniós pályázat finanszírozásából valósult meg már második éve. Idén a Dózsa György Általános Iskola 3-4. osztályos tanulói közül érkezett hozzájuk 20 fő. A részvétel díjmentes volt.

A tábor tematikája a népmesék világa, az élőszavas mesemondás nagyon fontos elem volt az 5 nap alatt. Emellett kézműves foglalkozások, néptánc, papírhajtogatás, gyöngyfa készítés is színesítette a táborlakók mindennapjait.

A kivitelező-animátor Kátai Tibor volt, aki elmondta, hogy számára is nagy kihívást jelentett más iskolából érkezett gyermekeket megismerni, megtalálni velük a közös hangot. Nagyon tisztelettudó, tehetséges fiatalokat ismert meg, akik gyorsan belopták magukat a szívébe.

A tábor zárónapján, pénteken 16 órától egy előadással kedveskedtek a szülőknek, amely egy maguk által megírt és színpadra vitt mesét foglalt magában sok-sok tánccal és jókedvvel. A közönség megcsodálhatta az általuk készített tárgyakat, amelyeket azután haza is lehetett vinni.

 

Kövessen minket a Facebookon is!