Kultúra 2020. július 25. 08:00

Megújul a Móra Ferenc Művelődési Központ színháztermének színpada

Képgaléria
Megújul a Móra Ferenc Művelődési Központ színháztermének színpada
1996. március 6-án adták át ünnepélyes keretek között az akkor gyönyörűen felújított Móra Ferenc Művelődési Központot. Az azóta eltelt 24 év alatt nagyon sok minden megújult az intézmény falain belül, de a színházterem színpadtechnikájának, hang- és fénytechnikai berendezésének, valamint színpadi függönyeinek teljes körű megújítására és cseréjére soha nem volt elég forrása a művelődési központnak.

Most azonban, 24 év elteltével egy sikeres, nyertes pályázatnak köszönhetően a mai kor technikai igényeinek is megfelelő színpad áll majd a fellépő együttesek, színészek, előadóművészek, iskolai színjátszó csoportok, városi ünnepségek szolgálatába.

– A pályázaton elnyert 18 882 946 Ft összegből olyan hang-, fény- és videotechnikai berendezéseket szereznek be, amelynek köszönhetően a kulturális, kikapcsolódási, szórakozási igényeket egyre szélesebb körben tudjuk kielégíteni. Ezáltal az intézmény olyan minőségi programokat is el tud hozni a város lakosságának, amelyek eddig az elavult technikával nem voltak kivitelezhetőek, de igény mutatkozott rá. A színpad rekonstrukciója várhatólag szeptemberben elkészül, így már az új évadot egy teljesen korszerű technikával rendelkező színházteremben kezdhetjük. Természetesen az ünnepi átadóra is sor kerül, amelyről a későbbiekben adunk majd tájékoztatást – mondta el lapunknak Kovács-Csonka Szilvia, a Móra Ferenc Művelődési Központ igazgatója.

A projekt a TOP-7.1.1-16-H-ERFA-2019-00466 azonosítószámú pályázat keretében valósul meg.

Fotó: Patyi Zoltán – ArtZone Photography

 

Kövessen minket a Facebookon is!