Kultúra 2020. augusztus 2. 16:00

Két bemutatót pótolnak a kecskeméti színházban

Két bemutatót pótolnak a kecskeméti színházban
Két, tavasszal elmaradt bemutatóját pótolja augusztusban a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház: augusztus 7-én a Száll a kakukk fészkére, másnap pedig a Gardénia című darab premierjét láthatja a közönség.

A színház közleménye szerint a Száll a kakukk fészkére című darabot a nagyszínházban, a Gardénia című előadást pedig a Ruszt Stúdiószínházban mutatják be. Mindkét produkció próbái a lehető legnagyobb járványügyi odafigyeléssel zajlanak a teátrum épületeiben.

Mint Cseke Péter igazgató kiemelte, sosem várták még ennyire az újraindulást, hatalmas öröm, hogy újra visszatérhetnek a színházba, előadásokat rendezhetnek és közönségük előtt élőben játszhatnak.

A Száll a kakukk fészkére című művet
 Ken Kesey 1962-es regényének színpadi apatációját  Bagó Bertalan állítja színpadra. A börtön helyett az elmegyógyintézetet választó McMurphy története, amelyből Milos Forman öt Oscar-díjjal jutalmazott filmet is készített, világszerte ismert műnek számít.

Elzbieta Chowaniec Gardénia című művét Pászt Patrícia fordításában és Markó Róbert rendezésében láthatják majd nézők. A mű egy szelet közép-európai történelem: négy generációnak a huszadik századba és egymásba fonódó története az 1930-as évektől napjainkig.

A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház jegyirodájában augusztus 14-éig tart az előbérletezés időszaka.


Fotó: A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház Facebook-oldala: Már zajlik a Gardénia című darab próbája a Ruszt Stúdiószínházban.
 

Kövessen minket a Facebookon is!

Cimkék: Koronavírus