Gazdaság 2020. augusztus 9. 12:00

Hazai cégvezetők: optimista hangulat a következő 6 hónappal kapcsolatban 

Hazai cégvezetők: optimista hangulat a következő 6 hónappal kapcsolatban 
Míg áprilisban százból csupán négy cég vezetője várt javulást a következő fél évben, addig most már minden második vállalat optimistán tekint a jövőbe. Jelenleg minden ötödik cég távmunkában dolgozik továbbra is, minden másodiknál pedig hosszútávon megmarad a home office lehetősége – derül ki a Profession.hu friss, 750 hazánkban működő cég helyzetét vizsgáló felmérésének adataiból. 

A Profession.hu a koronavírus miatt kialakult válság alatt három felmérést végzett ügyfeleinek körében, hogy nyomon követhesse helyzetüket, kilátásaikat, várakozásaikat ebben az időszakban. Az első felmérés a válság berobbanásakor, míg az utolsó a járványügyi intézkedések feloldása után készült. 
– Örömteli, hogy a június végi felmérésünk – ami rekordszámú válaszadóval zajlott, hiszen több mint 750 cég mondta el véleményét – adatai már egy nagyon optimista hangulatot tükröznek – mondta el Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási szakértője. 

Mennyire érintette a hazai cégeket a válság? 

Márciusban a cégek negyede még csak enyhén érezte a negatív hatást, míg harmaduk már a legrosszabb forgatókönyvet, a cég tönkremenetelét vizionálta. Áprilisban már tízből kilenc vállalat üzleti tevékenységét érintette kisebb (62%) illetve nagyobb (32%) mértékben a válság. Utóbbi hét százaléka teljes mértékben leállította működését. Az üzleti szférát, illetve az egymilliárd forint árbevételű cégeket kisebb, míg a kereskedelmi szektort, és az ötmillió forint alatti árbevételű vállalkozásokat nagyobb mértékben érintette a helyzet. 

Június végére már szinte nem maradt cég, amire ne lett volna hatással a járvány okozta válsághelyzet. A több mint 750 válaszadó 80 százaléka nyilatkozott úgy, hogy kisebb mértékű korlátozással, de működnek. További 17 százalékuk nagymértékű korlátozásokat vezetett be, 3 százalékuk pedig teljesen leállította működését. Utóbbi válasz a szolgáltatói szektorban működő cégek, az egyéni vállalkozók, az ötmillió forint alatti árbevételű cégek esetében felülreprezentált – akár tíz százalékot is elér körükben. 

Bizakodó hangulat 

Áprilisban a cégek 67 százalékának csökkent az átlag havi árbevétele a válság kirobbanása óta, 13 százalékuk viszont jobb eredményeket tudott felmutatni. Június végére javult a helyzet, és a cégeknek már csak 58 százaléka számolt be havi árbevételének csökkenéséről, míg megduplázódott azok száma, akik legalább már 20 százalék nyereséget tudnak termelni. 

– Míg áprilisban elvétve találtunk céget, aki a következő hat hónaptól javulást várt volna (100-ból csupán 4 munkáltató mondta, hogy javulni fog a cég helyzete), addig most már minden második cég bízik ebben – emeli ki Dencső Blanka. A szolgáltatói szektorban azonban magasabb a továbbra is romlást vizionálók aránya. 

Kevesebb elbocsátás 

A pozitívabb szemlélet a megszorító intézkedések esetében is megjelenik. Áprilisban és júniusban is a cégek ötöde jelezte, hogy nem került sor semmiféle költségcsökkentő intézkedésre. Ahol igen, ott is csak minden tizedik esetben volt ennek a leépítés az eszköze. Az intézkedések mértéke is jelentősen enyhült: a beígért részmunkaidős foglalkoztatást mégsem vezették be sok helyen, de minden más megszorításra vonatkozó terv (pl. kényszerszabadságok, fizetéscsökkentés) is jelentősen csökkent. 

Áprilisban még a cégek fele jelezte, hogy eddig sem volt és nincs is tervben munkavállalók elküldése, június végén viszont már a cégek 67 százaléka nyilatkozott úgy, hogy végül nem került sor elbocsátásra, és mindössze 6 százalékuk jelezte, hogy kisebb mértékű elbocsátás várható lenne.  

Az elbocsátások az üzleti szférát és a kereskedelmi szektort érintették eddig, míg az építőipari cégek felkészülnek rá, hogy a következő fél évben elbocsátásokra lehet szükség. A közigazgatásban, egészségügyben és oktatásban eddig sem volt jellemző, és a későbbiekben sem várhatók elbocsátások, míg a szolgáltató szektor cégvezetői bizonytalanok a helyzetükben. 

Visszaáll a toborzások nagyságrendje 

A válság alatt a cégek fele folytatta változatlanul, vagy csökkentett tervvel a 2020-as toborzási terveit. Június végére már 27 százalékra csökkent az új munkatársak keresését jelentősen vagy teljesen leállító cégek aránya. A válság hatására minden negyedik-ötödik cég kezdett el új eszközöket, platformokat használni a munkavállalók keresésére: állásportálokon, közösségi oldalakon kezdtek hirdetni, illetve adatbázisokban keresnek. A személyes interjúk helyett a telefonos, vagy videóinterjús előszűrés került előtérbe.  

Bevált a home office 

A válaszadó cégek 33 százalékának alkalmazottai heti 5 napot dolgoztak otthonról 2020 tavaszán – minél nagyobb egy cég, annál magasabb volt a folyamatos távmunka aránya. A vállalatok 44 százalékának dolgozói egyáltalán nem maradhattak otthon (jellemzően egészségügyi dolgozókról van szó), heti 1-2 napos home office-t a cégek 7 százaléka, heti 3-4 napos távoli munkavégézést pedig a cégek 16 százaléka rendelt el a veszélyhelyzet idején. 

A cégvezetők 57 százaléka úgy látta, hogy alkalmazottai ugyanúgy teljesítettek otthonról dolgozva, mint korábban, az irodában (500 fő feletti cégek esetében ez az arány jelentősen magasabb, 70% feletti), 18 százalékuk szerint kifejezetten javított a vállalat hatékonyságán a home office. Hatékonyság csökkenésről 26 százalékuk számolt be – egyéni vállalkozók és saját tulajdonú cégek vezetői nyilatkozták ezt jellemzően. 

Visszatérés az irodába 

Jelenleg minden ötödik cég távmunkában dolgozik továbbra is, minden másodiknál pedig megmarad a home office lehetősége. Az A-B munkahét (tehát a váltott irodai és otthoni munka) bevezetése cégek 12 százalékára jellemző. A cégek 93 százalékában nem tervezik a juttatások átalakítását a home officeban dolgozók esetében, ahol viszont igen, ott internet támogatást, rezsi és étkezési támogatást vezetnének be.  

A biztonságos irodai munkavégzéshez a cégek 81 százaléka biztosít dolgozóinak egészségvédelmi felszerelést (maszk, kesztyű, fertőtlenítő). A cégek mintegy fele a távmunka lehetőségét tartja meg, egynegyedük a biztonságos étkezés biztosítását, és szintén egynegyedük a munkaállomások egymástól távolabbra helyezésével teszi lehetővé, hogy járványbiztosabb legyen az irodai környezet. 

 

Kövessen minket a Facebookon is!