Kultúra 2020. augusztus 13. 08:00

Holló László életműve kapcsolja össze Kiskunfélegyházát és Tiszadadát

Képgaléria
A félegyházi születésű Holló László, Kossuth- és Munkácsy-díjas festőművész Debrecenben élt, de Tiszadada is fontos szerepet töltött be alkotói munkásságában, hiszen ezen a településen 30 éven keresztül festette művészettörténetünk kiemelkedő alkotásait. A községben idén huszadik alkalommal rendezték meg tiszteletére a képzőművészeti alkotótábort. Kiskunfélegyházát ezúttal Rátkai Zsuzsanna és Rádi András, a Holló László Képzőművész Kör tagjai képviselték.

A táborba a helyi művészek mellett Szentendréről, Arnótról, Hajdúszoboszlóról, Mikepércsről, Kiskunfélegyházáról, Sopronból, Miskolcról Mályiból és Nyíregyházáról is érkeztek alkotók. A megnyitón Fodor Demeter alpolgármester elmondta, hogy a község nagyon büszke arra, hogy mecénása lehet a képzőművészeti alkotótábornak. – A művészet pártolása mindannyiunknak kötelező, éppen ezért a tábort az elkövetkező években is megrendezzük – zárta mondandóját az alpolgármester.

A táborban Boncsér Árpád Holló László-díjas szobrászművész tartott domborműmintázás-bemutatót. A szoborkészítés helyi doyenje plasztin felhasználásával avatta be a folyamatba művésztársait, akik lehetőséget kaptak a technika kipróbálására.

A táborban emléktáblát is avattak, amelyet Boncsér Árpád alkotott. A kulturális összejövetelt az ott készült alkotásokat bemutató kiállítás zárta, ahol Rátkai Zsuzsannana a félegyháziak képviseletében elmondta, hogy Tiszadada és Kiskunfélegyháza között Holló László munkásságának ápolása teremtett kapcsolatot, ami az évek során egyre erősödik és bővül.

s. r.

Videó: Dulity Kálmán

 

Kövessen minket a Facebookon is!