Megkezdődött a Kőrösi út padkázása
A munkálatok befejeztével végre megoldódik a külterület egyik forgalmas útszakaszán a balesetveszély felszámolása – számolt be Horváth Gábor önkormányzati képviselő.
– A probléma megoldását a Közútkezelő Zrt. forráshiány miatt nem tudta felvállalni, ezért még tavaly kezdeményeztem a másik érintett körzet képviselőjével közösen az útszakasz padkásítását, és erre 500-500 ezer forintot javasoltunk a külterületi utak felújításának keretéből elkülöníteni. Ez elegendő az anyagköltségre, amihez a gépi munkát a Közútkezelő biztosítja. A padka nyesése és a víz elvezetése után mészkőzúzalékkal töltik fel a külterületi útszakasz padkáját – mondta el Horváth Gábor a szeptember 22-én megindult munkálatok kapcsán. Ezek után – tette hozzá – gépjárművel és kerékpárral is biztonságosan lehet közlekedni az érintett útszakaszon.