Helyi hírek 2020. augusztus 16. 08:00

Idén is nyertest hirdetett tanulmányi ösztöndíjára a Klazsik Alapítvány

Idén is nyertest hirdetett tanulmányi ösztöndíjára a Klazsik Alapítvány
Három évvel ezelőtt, 2017. március 8-án dr. Klazsik György és dr. Kiss Gabriella főorvosok hívták életre a Klazsik Alapítvány tanulmányi ösztöndíj pályázatot. Az orvos házaspár jóvoltából minden évben egy fő – tanulmányait államilag akkreditált felsőfokú oktatási intézményben, nappali képzésben megkezdő diák – részesülhet az alapítványi támogatásból.

A társintézmények vezetői, valamint a potenciális jelöltek nevében tisztelettel köszönöm meg e nagyon nemes felajánlást!

A pályázat benyújtásának feltétele:

– kiskunfélegyházi állandó lakóhely;

– kimagasló tanulmányi előmenetel (azaz akinek a 11-12. évfolyam, vagy a négy évet meghaladó középfokú képzési forma esetén az utolsó két év lezárt év végi osztályzatainak átlaga legalább 4,5 és/vagy aki országos szintű tanulmányi, művészeti, illetve sportversenyeken 1-10., vagy megyei szintű ugyanilyen jellegű versenyeken 1-3. helyezést ért el;

– akit az intézmény vezetője/tagintézmény-vezetője, illetve az adott szaktanár írásban támogat;

– aki nem részesül más, szociális jellegű tanulmányi ösztöndíjban;

– és természetesen utólagosan igazolja az államilag akkreditált felsőfokú oktatási intézmény nappali képzésére történő érvényes felvétel tényét.


További feltételek:

– A tanuló törvényes képviselője a pályázati adatlap aláírásával hozzájárul ahhoz, hogy a pályázó a pályázaton részt vegyen, valamint hozzájárul a pályázó adatainak kezeléséhez is.

– A pályázó és törvényes képviselője kijelenti, hogy a pályázat részletes feltételeit teljeskörűen megismerte, elfogadja.

– Kötelezettségvállalás arra vonatkozóan, hogy amennyiben a kuratórium a pályázót választja ki nyertesként, úgy a Klazsik Alapítvánnyal írásbeli megállapodást köt az ösztöndíj folyósításáról.


Az ösztöndíj mértéke 50.000 Ft/hó – a soron következő 6 szemeszter szorgalmi időszakára, félévenként 5 hónapon keresztül.

Pályázatot benyújtani minden év júniusában a pályázatban kiírt feltételekkel és mellékletekkel lehet.

A pályázatról értesülési lehetőség: esedékességkor a Szuperinfó újságból, illetve a középfokú nevelési-oktatási intézményekhez megküldött felhívásból.

A pályázókat a kuratórium az egyeztetett időpontban személyes meghallgatásra hívja.

A pályázat nyertesei:

2017 – Blazsev Zsófia, a Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium tanulója;

2018 – Fricska Fanni, a Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium tanulója;

2019 – Rádi Kristóf, a Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium tanulója;

2020 – Jaksa Brigitta, a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium.

Az idén Sánta Márk részére a kuratórium egyik tagja magán-felajánlást tett.

A Klazsik Alapítvány kuratóriuma szeretettel gratulál az elért eredményekhez és a pályázat sikerességéhez!

A kuratórium nevében: Dr. Kása Zsuzsanna
 

Kövessen minket a Facebookon is!