„Tanítok, mert elképzelni sem tudnám, hogy ne tegyem” – beszélgetés Szunyi Anikó pedagógussal
– Mit éreztél, amikor megtudtad, hogy elismerésben részesülsz?
– Teljesen váratlanul ért a hír, egyáltalán nem számítottam rá. Igazi és örömteli meglepetés volt számomra ez a nagy megtiszteltetés. Most még jobban figyelek, hogy méltó legyek erre a kitüntetésre, egyfajta biztatásnak tekintem.
– Mikor döntötted el, hogy pedagógus leszel?
– Másodikos lehettem a középiskolában, amikor Mátyus Imréné, Borika néni emberi-szakmai hatása alá kerülve eldöntöttem, hogy én is tanítani fogok. Nagyon szerettem őt és az óráit, ezáltal pedig a kémiát. Útnak indított. Szerintem a tanár szerepe nagyon fontos lehet, meghatározhatja, hogy a későbbiekben mivel foglalkozunk majd. Nekem a reál tárgyak az erősségeim, így ez az irány volt a nekem való. Kémia-földrajz szakos pedagógus lettem, 15 évet tanítottam középiskolában, de második otthonom immár negyedik éve a Platán. Először óraadóként voltam jelen, most tagintézmény-vezető helyettes vagyok. Természetesen órát is tartok, nekem ez a legfontosabb, hiszen akkor valami pótolhatatlanul hiányozna az életemből.
– Milyen különbségeket tapasztaltál középiskolás és az általános iskolás korosztály között?
– Sok a hasonlóság és rengeteg a különbség a két korosztály között. A hasonlóság az, hogy mindkét korosztálynak tanítóra-tanárra van szüksége, megbízható és őszinte támaszra, akivel megoszthatja életének gondjait és örömeit. Egyik különbség, hogy a kicsik lelkesedése könnyebben kiváltható, érzelemkinyilvánításaik közvetlenebbek, míg a középiskolásokhoz több energiaforrást kell mozgósítani. Az ember leginkább maga tapasztalja ki, hogy hogyan kell szólni a diákokhoz. Én azt vallom, hogy nyilván az irányítószerepet megtartva, de a gyerekek reakcióit figyelembe véve kell kialakítani az adott órának a menetét. Nyilván ez nem megy azonnal, és vannak időnként kisebb kudarcok, de ha ezeket az ember kielemzi, akkor tud változtatni. A tanárnak a hangjával, a hangszínével, a gesztusaival követnie kell tanulói rezdüléseit.
– Mit üzensz a jövő pedagógusainak?
– Mindenképpen olyan ember válassza ezt a pályát, aki rugalmas tud lenni és jó kedélyű, vidám ember, a humor életet menthet ezen a pályán. A gyerekek mintaként tekintenek a pedagógusra. Átragad rájuk minden: az érzéseink, a kedvünk, a hozzáállásunk. Csak olyannak ajánlom, aki szereti, imádja azt, amit csinál, hiszen kell ahhoz némi fanatizmus, hogy az ember a kétszázadik alkalommal is élvezetesen tudja a periódusos rendszer vagy a kovalens kötés „titkait” magyarázni. A pedagógusnak nyitott és nyílt embernek kell lennie. A diák, ha érzi, hogy tanára számára ő a fontos, s látja, hogy érte fáradozik, akkor megnyílik előtte, ezáltal könnyű lesz őt tanítani-nevelni. Másként nem is lehet.
Z. A.
