Szolgáltató centrumot avattak a Bankfaluban
Dr. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztérium államtitkára köszöntőjében kifejtette: ez a program jó példa lehet arra, hogy segítséget nyújtson az életmódváltásban, a jövőkép kialakításában, az egyéni boldogulásban. Gyermeket vállalni, családot alapítani ugyanis csak úgy lehet, ha vannak biztos alapjaink. Ha a gyerekeknek van honnan iskolába menni, van hova meghívni barátaikat játszani, van a családnak biztos lakhatási körülménye, amelyre jövőt lehet alapozni. Ehhez tartozik, hogy legyen munkahely és stabil jövedelem, amelyből eltartható a család.
Kapus Krisztián polgármester elmondta, hogy a program februárban indult és 2015. október 31-én zárul. A most megépült szolgáltatópont az egyik legfontosabb elemként megteremtette a higiéniai szolgáltatásokat fürdőszobával, mosókonyhával. Közösségi terek teszik lehetővé az oktatások, tanácsadó szolgáltatások megszervezését, kisebb rendezvények megtartását. Azt is elmondta, hogy az építőipari képzés már februárban megkezdődött, és az abban résztvevők - gyakorlati munkaként - oroszlánrészt vállaltak a felújításban, építkezésben. Az elkövetkező időszakban a munkák folytatódnak. Többek között a lakókörnyezet felújításával, illetve a Délibáb utca mögötti illegális szeméttelep felszámolásával.
Az ünnepségen az intézményt dr. Kiss-Rigó László a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke szentelte meg.
A rendezvényhez kapcsolódóan egészségügyi szűrőnapot tartottak a településrész lakóinak, este pedig Molnár Ferenc Caramell koncertjére várták az érdeklődőket a Béke térre.
H. S.