Kultúra 2020. augusztus 19. 14:00

A vérbeli pedagógusnak, a nagy betűs TANÍTÓ-nak nyílt kiállítása

Képgaléria
A vérbeli pedagógusnak, a nagy betűs TANÍTÓ-nak nyílt kiállítása
Terescsényi Endre tanár úrnak, képzőművésznek, a vitorlázó sportrepülés „nagy öregjének”, a félegyházi képzőművész generációk nevelőjének nyílt tárlata augusztus 18-án a Móra Ferenc Művelődési központ aulájában. A kiállítást Molnár István festőművész ajánlotta a látogatók figyelmébe.

A kiállítás megnyitón Molnár István külön köszöntötte Terescsényi Katalint, Terescsényi Endre lányát, aki édesapja hagyatékának, alkotásainak őrzője, ápolója. A kiállított művek nagy része így Bonyhádról érkezett Kiskunfélegyházára.

A megnyitón Molnár István elmondta: - Korábban 2013-ban kértek fel arra a megtisztelő feladatra, hogy megnyithassam Bandi bácsi emlékkiállítását, halálának tizedik évfordulóján. Legutóbbi emlékkiállítása óta elröppent hét év. Az akkor kiállított munkákból most csak néhány ismerőset vélhetnek felfedezni, köszönhető ez a gazdag életműnek és Lukács Ferenc festő kollégának is, aki a kiállítási anyagot rendezte. Továbbá magántulajdonban lévő képek is gazdagítják ezt a tárlatot.

Terescsényi Endre Kiskunfélegyházán született 1923-ban. A sokak számára ismert legendás rajztanár édesapja anno a város rendőrfőkapitánya volt, Trungel nevét magyarosította Terescsényire. Nem titok atyai szigora és a fegyelme, tanítói attitűdjei.

A tiszaalpári alkotótábor születésének hajnalán, immáron 25 éve találkoztunk először. Az egymás iránti nyitottság magával ragadott, a baráti jó társaság. Bandi bácsi a ma is működő Holló László Képzőművész Kör alapítása óta, annak oszlopos tagjaként egy erős közösséget tartott kézben évtizedekig. Tagjai sokan az alapítók közül alkotók, jelenleg is aktív motorjai ennek a közösségnek. Művészeti vezetése alatt 1988-ban a kör elnyerte a közösségi Nívó-díjat. Később a közösséget állami elismeréssel a Csokonai-díjjal, majd a Holló László-díjjal is jutalmazták. Személyét, munkásságát pedig elismerésképpen két jelentős díjjal, 1995-ben Pilinszky–díjjal, 1997-ben Holló László díjjal méltatták.

Sokrétű ember volt. Ennek ellenére – vagy talán ebből adódóan – egyéni alkotói munkássága sajnos árnyékba szorult a közösségi területeken elért eredményei mellett.

A félegyházi alkotó közösségnek élt. A közösségi kapcsolatokat kiterjesztette országos szinten is. Többek között a Budafoki Mészáros László Körrel, valamint az Országos Képző és Iparművészeti Társasággal is szoros kapcsolatot ápolt. A kapcsolatnak köszönhetően számos félegyházi amatőr művész juthatott el munkáival az ország távolabbi pontjaira is.

A nyári alkotótáborok feledhetetlenek és megannyi barátság szövődött általuk. Számos fiatal tehetségre lett figyelmes, segítette őket további pályájuk során. Egyszóval vérbeli pedagógus volt Ő, a nagybetűs TANÍTÓ – mondta el Bandi bácsiról Molnár István.

s. r.

Fotó: Fantoly Márton

 

Kövessen minket a Facebookon is!