Program 2020. augusztus 20. 18:00

Péntek esti élőzene

Péntek esti élőzene
A hosszú hétvégén sem szakad meg az élőzenés péntek esték sora, hiszen augusztus 21-én, 20 órától a Béke-téri szökőkútnál Héjja Bella és a Zönge zenekar érkezik.

A Zönge zenekar Kecskeméten alakult, a Kodály iskola három tanárának együttműködése eredményeként: Szegedi Ildikó hegedűn, Vadas László harmonikán és citerán, Héjja Bella énekkel és tárogatón működik közre.

A most pénteki főtéri koncerten Vadas László nem tud jelen lenni, így helyére Kiskundorozsmáról érkezik Bozsó Antal, aki citerán, tekerőn és harmonikán játszik a félegyházi közönségnek, valamint Hargitai Péter trombitajátékát is élvezhetjük majd.



Héjja Bella megkeresésünkre elmondta, hogy van félegyházi kötődése, hiszen a Batthyány Általános Iskola és a Zeneiskola tanulója is volt, valamint éveken át játszott először az Ifjúsági Fúvószenekarban, majd a későbbiekben a Koncert Fúvószenekar tagja volt.

Bella 2018-ban Junior Príma-díjat kapott, ma a Zeneakadémia népzene tanszékének egyetemi tanársegéde, okleveles zeneismeret és népzenetanár.

A pénteki koncert kapcsán elmondta, hogy a népzene kortalan és mindenkinek szól, emellett ritmikus és könnyed, így minden korosztálynak ajánlja, aki jól szeretné érezni magát.

Z. A.

 

Kövessen minket a Facebookon is!