Kultúra 2020. augusztus 22. 16:00

Ismét birtokba vették a főteret a félegyházi képzőművészek

Képgaléria
Ismét birtokba vették a főteret a félegyházi képzőművészek
A Miénk itt a tér szabadtéri kiállítást kisebb megszakításokkal 2002 óta rendezik meg Kiskunfélegyháza város szívében, a Petőfi-tér mögötti 1848-as szökőkút körüli téren. Idén azonban alkalmazkodva a felújított tér adottságaihoz, más oldalról, más szemszögből közelítették meg a teret és más technikákkal állították fel a kiállítást. A kiállítás mottója ezúttal is úgy hangzik: „Ha a látogató nem megy el az alkotóhoz, akkor az alkotó megy a látogatóhoz”. Az idei kiállítás fő témáját a Zöld város projekt adta.

Kovács-Csonka Szilvia, a művelődési központ vezetője, a szabadtéri tárlat megnyitásakor elmondta: A rendezvény az évek során bebizonyította, hogy igenis lehet közvetlenül az emberek közé-köré helyezve népszerűsíteni, közvetíteni a képzőművészetet és az alkotó művészetet. Az elmúlt évek kiállítási anyagai elsősorban helyi, s egyben a város vonzáskörzetében élő tehetséges fiatalok (festők, üvegkép-készítők, faszobrászok, fotósok és keramikusok) munkáiból állt össze, ám olyan nagy nevek is, mint Bubutimár Éva, Schéffer Anna, Kun Éva, Bercsényi Miklós, valamint a Nemzetközi Terra Kikinda Szimpozion óriási alkotásai is emelték a kiállítások színvonalát.


A Miénk itt a tér az elmúlt 18 évben rengeteg témát érintett, a kiállítások mindig valami koncepció köré épültek. A kiállítás témái között szerepelt már a levegő, a tűz, a víz, a Föld, az ember és gyönyörű városunk is. Az idei kiállítás fő témáját a Zöld város projekt adta, hiszen a megújult főtér ihlette meg az alkotókat, akik idén a Kiskunfélegyházi Képző- és Iparművészek Egyesületének tagjai és a Holló László Képzőművész Kör tagjai.

A tér közepén álló fa kiállítórendszeren az alábbi alkotók művei láthatóak: Lukács Ferenc, Kürti Lászlóné, Kis Virág, Kis László, Rátkai Zsuzsa, Fekete László, Molnár István, Szabó Ildikó, Feketéné Papp Éva, Mindszenti Lászlóné, Karsai Ildikó, Rádi András, Csenki Tibor, Kovács Edit, Mészáros Ildikó, Pozsár Miklósné, Rácz Lászlóné, Sinkó Andrea, Török Tamás, Vakulyáné Varga Erika, Ruth Petra Galler, Bánkúti Emese, Siposné Bodnár Erika. A pavilonrendszeren pedig azokat a gyönyörű fotókat tekinthetik meg, amelyek már a felújított főtérről készültek.


Csányi József polgármester köszöntőjében elmondta: – Nagy öröm számomra, hogy egy ilyen válságos időben is kihasználhatjuk közösségi tereinket, és együtt ünnepelhetünk. Évek óta ahhoz van szerencsénk, hogy a közöttünk élő képzőművészeinknek egy szabadtéri kiállítását is megtekinthetjük. A félegyházi kulturális élet megálmodta a Miénk itt a tér kiállítás sorozatot. Nem lehet ehhez sokat hozzátenni! Miénk itt a tér!

A megnyitó után a Padkaporos Táncegyüttes fiataljai teremtettek ünnepi hangulatot.

s. r.

Fotó: Fantoly Márton

 

Kövessen minket a Facebookon is!