Legyünk hűek önmagunkhoz!
Képgaléria
A kiállításon megjelent közönséget, családtagokat Kállainé Vereb Mária üdvözölte, majd Rosta Ferenc mondott köszöntőt. Félegyháza alpolgármestere elmondta: – Már több hónapja annak, hogy Félegyháza művészetkedvelő polgárai kiállításmegnyitóra gyülekezhettek. Most újra itt lehetünk, és felvehetjük a tárlatok elejtett fonalát. Kiskunfélegyháza megbecsüli régebbi és újkori alkotóművészeit. Legújabb és legjobb példa erre a „Félegyházi művészek nyomában” című kiadványunk, amelyben a közeli és a távolabbi múlt jeles alakjainak állítunk emléket. Közéjük tartozik Dulity Tibor is, akinek kiállításmegnyitójára összejöttünk. A 15 éve elhunyt művészünk nem volt szorosabb értelemben véve kiskunfélegyházi alkotó, festészete és munkássága azonban jelentős hatással volt városunk művészeti közegére, az itt élő és dolgozó alkotókra.
Egyik nagysikerű tárlata a „Hűség és hűtlenség” címet viselte, s ez nagyon jellemző volt rá. Életére és művészetére is. A szervezők most a hűség fogalomkörére építették fel a tárlatot. Dulity Tibor ugyanis a letűnő tanyasi, paraszti élet egyik utolsó, igazán hiteles interpretálója, aki szívbemarkolóan és mindvégig hűségesen tudta ábrázolni alakjait, valamint a dülöngő, omladozó falú, a múltat idéző tanyaépületeket. De ezen kívül a bogocok, a busók, keresztek szimbólumokkal telített világa és a villoni költészet magas szintű ábrázolása is jellemző volt művészetére – zárta gondolatait Rosta Ferenc.
Pilaszanovich Irén művészettörténész megnyitó beszédében így fogalmazott:
– A puszta tehetség semmire nem biztosíték a művészetben, valójában csak annyit jelent, hogy elfogadta az élet kihívását, amit a sorstól kapott – tanítja a fáma. Ha a tehetség nem elégséges, mi volt az, ami Dulity életművét igazolja, s ami túlmutatott az élet kihívásán? A gyökerek vállalása, az identitás, az a szándék, ahogy ő fogalmazott: „legyünk hűek önmagunkhoz!”. Nem a művészetből tanulta a művészetet, ahogyan Bálványos Huba fogalmazta, hanem attól az örökké áradó, közvetlen, földhöz ragadt ragaszkodásból, ami emberi, szakmai hitelességének záloga volt.
Az Alföld mindenkiben más-más asszociációt fejthet ki, de alapvetően a síkság, a szabadság, a végtelenség érzetét erősíti, amely egyszerre pozitív, vagy negatív társításokra is alkalmas.
Hogy állunk Dulity Tibor esetében az Alfölddel? Maximálisan kihasználja azt a lehetőséget, hogy a vizuális táj hangulatkeltő és hangulatközlő. Ő leginkább az utóbbival él. A mai kiállítás a festőnek állít emléket, aki mindemellett annyi más területen munkálkodott. Volt népművelő, szakkörvezető, szaktanácsadó, néptanító, rendezvényszervező, rendszeresen kiállított és számos tárlatot nyitott meg. Azt ajánlom, hogy ma a festővel találkozzunk, ismerkedjünk vele, s mint jó barátot vigyük haza lelkünkben – fejezte be mondandóját a művészettörténész.
A festőművész hagyatékát élettársa, dr. Benkő Éva gondozza, aki a kiállításon lapunknak elmondta: – Tibor rendelkezésének megfelelően halála után minden gyermek, közeli családtag kapott tíz-tíz festményt, amelyeket ők választhattak ki a gyűjteményből. A többi képet gondosan őrizzük a tanyánkon. Amelyek az enyémek, azok kint vannak a falakon, a többi a műtermében az emeleten. A Tiborral egyeztetett végrendelet szerint ezeket az alkotásokat fia, Kálmán örökli.
Természetesen sokan kerestek meg halála után azzal, hogy szeretnének képeiből kiállítást rendezni. Ezeknek a kéréseknek én mindig szívesen eleget teszek, és jelen vagyok a megnyitókon is.
Ma már az ezzel kapcsolatos koordinációs, szervezési feladatokat Kálmán vállalja fel. A legutóbbi kiállítás például Jászszentlászlón volt, aminek azért örültem nagyon, mert ez a település nem egy képzőművészet-orientált falu. Ritkán nyitnak kiállításokat. Ezen a tárlaton mégis teltház volt, ami jelezte, hogy szerették őt az ott élők, a vezetés.
s. r.
Fotó: Fantoly Márton
