Titkok a levéltárból – Magyar Gábor, a félegyházi piarista
Édesapja, Magyar Imre, aki kézművesként dolgozott, 1853-ban íratta be 11 éves fiát a helyi algimnáziumba. Az első osztály 40 diákja közül Magyar Gábor kiemelkedett „komoly erkölcsi viseletével”, „feszített figyelmével”, „folytonos szorgalmával” és nem utolsó sorban, kitűnő tanulmányi eredményével. Sajnos csak egy tanévet végezhetett szülővárosa középiskolájában, mert 1854-ben a helyi algimnázium kényszerűségből hét évre bezárt. A tehetséges fiú azonban Szegeden folytatta tanulmányait, majd Pesten érettségizett. 1859-ben Vácon belépett a kegyes tanítórendbe, tíz év múlva pedig megszerezte földrajz-történelem szakos tanári diplomáját. Tanított a piarista rend gimnáziumaiban Tatán, Nagykanizsán, Kecskeméten, ezt követően Szegeden. 1871-ben az ottani gimnázium igazgatója lett, ezt a tisztséget 27 évig töltötte be.
Iskolavezetői munkája mellett bekapcsolódott a Tisza-parti város kulturális életébe, irodalmi téren is széleskörű tevékenységet fejtett ki. Buzgólkodott a Dugonics-szobor létrehozásán, rendezte a Szegednek ajándékozott Somogyi-könyvtárat. 1892-ben egyike volt azoknak, akik a szegedi Dugonics Társaság irodalmi kört megalapították és abban 1898-ig, mint osztályelnök működött. Tevékenységének is köszönhető, hogy Szegeden a nagy árvíz után felépült a piaristák új rendháza és gimnáziuma. Érdemeiért a király 1893-ban a Ferenc József-rend lovagkeresztjével, majd 1899-ben főigazgatói címmel tüntette ki. Ugyanebben az évben Szeged város díszpolgárává választotta, és a piaristák magyarországi rendfőnöke lett. 1912. augusztus 5-én, Budapesten hunyt el.
Félegyháza nyomon követte naggyá lett szülöttének életútját. A városi közgyűlés számon tartotta Magyar Gábor tanári jubileumait, és azok, valamint egyéb kitüntetései és kinevezései alkalmából nem késett jókívánságait és gratulációját táviratilag, illetve üdvözlő jegyzőkönyvi kivonatban tolmácsolni. A piarista tanár nem mulasztotta el megköszönni a róla való megemlékezéseket, egyik alkalommal pedig kijelentette, „hogy amennyiben eddigi működésében érdemesíthetőt talált szülővárosának közönsége, ez ösztönzésül fog neki szolgálni arra, hogy a hazafias és tudományos nevelés terén a jövőben annál nagyobb buzgalommal működjék.” Halálakor a városi újság nekrológja a magyar kultúra egyik „legfáradhatatlanabb, legszorgalmasabb és legszerényebb munkásaként” írt róla.
Ónodi Márta
