Gazdaság 2020. augusztus 28. 10:00

Kevesebb zöldség és gyümölcs termett

Kevesebb zöldség és gyümölcs termett
A szántón betakarított burgonya területe (13,1 ezer hektár) tovább csökkent 2019-ben, az előző évinél 2,7 százalékkal, a 2014–2018 évek átlagánál pedig 22 százalékkal kisebb volt.

A 329 ezer tonnás összes termésmennyiség az előző évivel majdnem megegyezett, a hektáronkénti hozam 23 tonnára nőtt. A zöldségek mennyisége 3,7 százalékkal csökkent, összesen 1,5 millió tonnát takarítottak be – derült ki a Helyzetkép a mezőgazdaságról, 2019 című jelentésből, amelyet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) készített. Az előzetes adatok alapján a zöldségfélék közül a kisebb területen elvetett csemegekukorica betakarított termésmennyisége 487 ezer tonna volt, 5,4 százalékkal kevesebb az előző évinél – számolt be az Agrofórum.

A paradicsom termését a fejlődési szakaszban a meglehetősen sok csapadék, majd a hűvös időjárás is negatívan befolyásolta, ezáltal a betakarított mennyisége 15 százalékkal, 181 ezer tonnára esett vissza- derült ki a KSH adataiból. A zöldpaprika 2019. évi betakarított összes mennyisége (91 ezer tonna) 6,3 százalékkal alacsonyabb volt az előző évinél. Zöldborsóból 88 ezer tonnát termeltek.

A gyümölcsfélék termése ennél is nagyobb mértékben, összességében ötödével csökkent, 728 ezer tonnát szüreteltek a gazdálkodók. A termékcsoporton belül jelentős súlyt képviselő almából 27 százalékkal kevesebb, összesen 498 ezer tonna termett. A csökkenés nemcsak időjárási okokkal magyarázható, hanem az is szerepet játszott benne, hogy 2018-ban rekordtermést takarítottak be – húzta alá a KSH. 2019-ben az előző évinél negyedével kevesebb, 63 ezer tonna meggy termett, 2012 óta a legkevesebb. A szőlő mennyisége tizedével mérséklődött, 480 ezer tonnát szüretelhettek a gazdák.

 

Kövessen minket a Facebookon is!