Helyi hírek 2020. szeptember 1. 08:00

Fellendülőben a félegyházi galambászat

Képgaléria
Fellendülőben a félegyházi galambászat
Bemutatót és galamb-szépségversenyt tartott a kiskunfélegyházi galambász egyesület a Szakmaközi Művelődési Ház udvarán, augusztus 29-én. A kiállításra 26 tenyésztő jelentkezett 121 madárral. A rendezvény a galambászat népszerűsítése mellett a tenyésztőknek szakmai eszmecserére is lehetőséget nyújtott – mondta el lapunknak Berente József főszervező.

A V43 Kiskunfélegyházi Galambász Egyesület elnöke arról is beszámolt, hogy fellendülőben van a galambászat Kiskunfélegyházán. Tizennégy évvel ezelőtt, amikor megkezdte munkáját 28-an voltak tagok, mára ez a létszám 53-ra nőtt. Ami örvendetes, hogy egyre több a fiatal, és három hölgy is vállalkozott a galambok tenyésztésére. Legkedveltebb még ma is a félegyházi keringő, de sok más fajta is megtalálható már a galambdúcokban.

Az elnök szólt arról is, hogy a galambászoknak nagyon sok munkája van abban, hogy a kiállításon is látható gyönyörű madarakat tudjon röptetni. Reggeltől estig legalább 4-5 alkalommal be kell menni a galambházba etetni, itatni, figyelni a fiókák növekedését és szemmel tartani a galambok viselkedését. Most őszelőn például a tollazatuk minőségére kell legjobban odafigyelni.

A félegyházi egyesület vezetőjének, Berente Józsefnek a Félegyházán és a Magyar Galamb- és Kisállattenyésztők Országos Szövetségében végzett munkáját elismerő oklevéllel köszönte meg augusztus 20-án dr. Nagy István agrárminiszter.

A félegyházi keringőről: A hazai keringő galambfajták üdvöskéjét, "orchideáját" Kiskunfélegyházán és Tiszaalpáron, mint önálló galambfajtát, a XIX. század második felében már tenyésztették. Kitenyésztése a XVIII. század második felében kezdődhetett el. A török megszállók által hozott ázsiai keringő galambfajták honi fajtákba történt beolvadásából származó utódok módszeres szelekciójával született meg a helyi fésűs galamb, amelynek rajzos és egyszínű változata az ismert. A rajzosok fekete, kék, sárga és vörös, az egyszínűek pedig fehér, fekete, sárga és vörös színűek. Közülük a rajzosok, vagyis a szívesek a népszerűbbek. Az egyszínűek a múltban sem voltak olyan közkedveltek, mint a szívhátúak. Úgy a rajzosok, mint az egyszínűek is kiváló röpkésséggel voltak megáldva. Azért nevezték el e fajtát keringőnek, mert zártfalkában a házak felett kisköröket és nyolcasokat leírva igen gyors röpmodorban repültek 2-3 órán keresztül, olykor még tűnőben is jártak.

 

Kövessen minket a Facebookon is!