Helyi hírek 2020. szeptember 2. 08:00

Új vezető a Waldorf-intézmények élén

Képgaléria
Új vezető a Waldorf-intézmények élén
A Waldorf-pedagógia megismertetője, a módszer alkalmazója Kiskunfélegyházán egyértelműen Feketéné Csikós Szilvia. Ő volt az, aki a kezdeti 5 fő óvodás létszámból kitartásával, hitével és kemény munkájával egy összetartó, szerető közösséget alakított ki, amely ma már több mint 150 főt számlál. A Rudolf Steiner oktatási filozófiáján alapuló emberközpontú pedagógiát képviselő első magyarországi Waldorf-iskola 1926-ban, Budán kezdte meg működését.

– Az elején, amikor a Waldorf-iskola és óvoda „álom” terveiről meséltem, sokan kinevettek – emlékszik vissza Feketéné Csikós Szilvia a kezdetekre. – A saját gyermekem volt a legnagyobb motiváló erő, akkor még érte, értük léptünk erre az alternatív útra. Sokfelé nézelődtünk, majd rátaláltunk a Waldorf-módszerre. Tudtam, hogy ez az az út, ez az a szerető és elfogadó közeg, amit meg szeretnénk valósítani a városunkban, s ahol biztos helyen tudom majd a gyermekeimet.  

Szilvia elmondta, hogy a Waldorf-iskolák egy államilag elfogadott alternatív kerettanterv mentén tanítanak, amelynek mozgatórugói a tapasztalat útján történő tanulás, az összes érzékszerv bevonása a tanulási folyamatokba, kicsi gyermekeknél a sok-sok mozgás, az élmények. Igazán fontos számára, hogy itt elfogadják a gyermeket olyannak, amilyen. A pedagógusok szerepe a tanítás mellett, hogy segítsék a tanulókat saját útjuk megtalálásában és felfedezésében. 2008-ban megalakult a Félegyházi Waldorf Egyesület, mint fenntartó és öt gyermekkel 2010-ben elindult – akkor még az Arad utcában – Kiskunfélegyháza első Waldorf-óvodája. Törvényeket bújtak és a legnagyobb precizitással előkészítettek mindent, amire szükség volt. Aztán a létszám az évek alatt növekedett, megnyitott az általános iskola, majd a gimnáziumi oktatás is elindult.

Most, 12 év után Feketéné Csikós Szilvia más kihívások elé néz.

– Hónapok óta formálódott már bennem a gondolat, miszerint elérkezett az idő, hogy átadjam a feladataimat másoknak. Rengeteg szép emlék fűz ehhez az intézményhez, ehhez a közösséghez. Hálás vagyok a Jóistennek ezért a „szerepemért”, a munkámhoz kapott erőért, a kitartásért, a sok új barátságért, és a szeretetért, amit itt kaptam és adhattam. Augusztus 31-éig vagyok még vezető, szeptember 1-jétől egy 4 tagú vezetői csapat veszi át az intézmény irányítását. Mézes Mihály lesz az intézményképviselő. A három tagintézménynek, az óvodának, az iskolának és a gimnáziumnak egy-egy tagozatvezetője lesz.

– Nyitott ajtókat hagyok magam mögött, tudják jól a kollégáim, hogy itt vagyok, és bármikor szívesen segítek. Ám hiszem, hogy rövid idő alatt beletanulnak az új helyzetbe és megoldják a rájuk váró feladatokat. A döntésem harmóniával és békességgel tölt el. Mindenképp megnyugtató az a tudat, hogy a családom stabil „háttérországként” áll mellettem most is, mint eddig is mindig – így ebben a döntésemben is támogattak. Az elkövetkező időre már vannak új ötleteim, amelyek ugyancsak nagy lelkesedéssel töltenek el. 

Z. A.

 

Kövessen minket a Facebookon is!