Az asszonyt elverte, a biciklit meg a gyerekhez vágta
A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya nyomozást folytatott kiskorú veszélyeztetése bűntett, kapcsolati erőszak bűntett és könnyű testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt J. László helyi lakos ellen.
A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2013. október 27-én elment a felsége kiskunfélegyházi otthonába, ahol szidalmazta és veréssel fenyegette meg a nőt, a három kiskorú gyermekük jelenlétében. Az ijedt asszony elmenekült a lakásból a gyerekekkel, de a gyanúsított kerékpárral követte őket, majd többször megütötte a nőt, járművét pedig a hat éves fiára dobta. A sértettek a nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedtek.
A nyomozás során kiderült, hogy J. László az elmúlt két évben rendszeresen kiabált feleségével, szidalmazta és bántotta őt a gyerekek előtt.
A rendőrség a nyomozást 2014. szeptember 19-én befejezte, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldi meg a Kiskunfélegyházi Járási Ügyészségnek.
Fotó: illusztráció