Helyi hírek 2020. szeptember 8. 16:00

Adótorony megépítése ellen tiltakoztak a móravárosiak

Adótorony megépítése ellen tiltakoztak a móravárosiak
Adótornyot szeretne építeni a Móraváros mellet a DIGI Kft. A városrész lakói tiltakoznak ellene, mert egészségre ártalmasnak tartják a működését. Ezt Endre Jánosné kezdeményezésére 450-en erősítették meg aláírásukkal. A helyzet tisztázása érdekében Kis-Szeniczey Kálmán (LMP) lakossági fórum megtartását kezdeményezte, amire szeptember 7-én, hétfőn került sor.



A fórum levezetője dr. Réczi László, a körzet önkormányzati képviselője volt, aki elsőként Szabó Tivadarnak a beruházó cég képviselőjének adta meg a szót. A szakember arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a Digi szolgáltatás kiépítéséhez szükséges a torony, amely a rendszer zavartalan működéséhez teremtené meg a lefedettséget.



– Adóinkat a legtöbb helyen a háztetőkre szoktuk telepíteni, bérleti díj ellenében. Ezt itt is megpróbáltuk, de a móravárosi lakóközösségek ettől elzárkóztak. Ezét döntöttünk úgy, hogy a közelben, egy külterületi részen építünk adótornyot – számolt be a szolgáltató munkatársa.



Kis-Szeniczey Kálmán ismertette a médiahatóságnak a torony építése elleni kifogásra küldött válaszlevelét, amely szerint a hatóság előtt Kiskunfélegyháza területét érintő építési engedélyezési eljárás hírközlési antennatartó torony elhelyezésére nincs folyamatban! Amennyiben a hatóságnál ilyen eljárás indul, erről és a döntésről minden esetben hivatalos honlapján közzétett hirdetmény útján értesíti az érintett település lakosságát. Tehát, abban az esetben, ha a DIGI Kft. építési engedélyt kér, az ingatlantulajdonosok és más érdekeltek tudomást szerezhetnek róla, és a hirdetményben ismertetett feltételekkel betekinthetnek az eljárás irataiba, nyilatkozhatnak, valamint élhetnek jogorvoslati jogukkal a hatóság döntésével szemben.



Az összejövetelen jelen volt dr. Faragó Zsolt, a város jegyzője is, aki elmondta, hogy ebben a kérdésben a városnak nincs döntési hatásköre. Ha a földhivatal és a médiahatóság megadja a szükséges engedélyeket, akkor a torony megépülhet.



A fórumon jelenlévők többsége továbbra is azt szeretné, ha a toronynak másik helyszínt keresnének. Kiderült, hogy a tiltakozó aláírásgyűjtés folytatódik, és ha szükséges, jogi úton is megpróbálják érvényesíteni akaratukat.

s. r.

 

Kövessen minket a Facebookon is!