Kultúra 2020. szeptember 8. 17:30

Duókoncert a Hattyúházban

Képgaléria
Duókoncert a Hattyúházban
Szeptemberben is folytatódtak a könyvtár hangulatos udvarában a Hattyúkerti zenés esték programjai. Szeptember 3-án Kovács Ferenc Zoltán, a hazai jazzélet egyik legsokoldalúbb egyénisége volt a vendég, aki csaknem minden műfajban kipróbálta magát. Alapítója volt különböző zenekaroknak, meghatározó szólistája több formációnak. Önálló szerzői munkáját 2000-ben, a Magony c. szólólemezével kezdte, amelyet vonósnégyessé alakított. Mára a kortárs jazz és a magyar népzene letisztult fúzióját hozta létre.

Az est másik vendégelőadója Kovács Zoltán Ferenc volt, aki a Zeneakadémián végzett, zongora- és zeneszerzés szakon. Nem áll messze tőle a klasszikus zene. Sok műfajt olvaszt zenei világába.

Mindkét előadó klasszikus zenei alapokkal rendelkező, rendkívül sokoldalú muzsikus. A zenei feldolgozások mellett mindketten saját szerzeményekkel is jeleskednek.

Estünkön Kovács Ferenc trombitán és hegedűn játszott, valamint énekelt, Kovács Zoltán pedig zongorázott. Műsorukban magyar népdalok, pásztoros nóták hangoztak el, így a Somogyi áldozó, valamint kortárs szerzők műveinek improvizációja. Az est Soós Imre emlékére írt dallal zárult.

A sorozat következő eseményére szeptember 10-én, csütörtök 18 órakor kerül sor. Ekkor a vendég Benséné Kis Szilvia, a Széljáró Balladás együttes tagja lesz, akinek csellókoncertjét hallgathatják meg. Szeretettel várják a zeneszerető közönséget.

 

Kövessen minket a Facebookon is!