Pályázati felhívás rezidensek támogatására
Pályázatot nyújthat be:
Az a szakorvosjelölt, aki hazai felsőoktatási intézmény által kiállított vagy honosított, vagy a külön jogszabály szerint elismert általános orvosi oklevéllel rendelkezik, és egészségügyi felsőfokú szakképzési rendszer keretében olyan szakképzésben veszt részt, amely képzettség megszerzése elősegítheti Kiskunfélegyháza város egészségügyi alapellátását vagy szakellátását, és vállalja támogatási szerződés kötését.
A támogatás keretében az önkormányzat által kínált juttatás:
A pályázat keretében az önkormányzat legfeljebb az adott szakképzés jogszabályban meghatározott képzési időtartamára havi nettó 50.000 Ft támogatást nyújt maximum 2 rezidens számára.
A pályázathoz csatolandó dokumentumok:
– hiánytalanul kitöltött és aláírt Pályázati adatlap, Nyilatkozat (Rendelet 1. melléklete)
– általános orvosi diploma másolata
– munkáltatói igazolás a szakképzéshez kapcsolódó közalkalmazotti jogviszonyról
– a felsőoktatási intézménnyel kötött szakképzési megállapodás
A pályázónak vállalnia kell, hogy szakorvosi képesítése megszerzését követő 1 éven belül a támogatás folyósítás időtartamával megegyező ideig Kiskunfélegyháza Város Önkormányzatának egészségügyi alapellátásában vagy a Bács-Kiskun Megyei Kórház Kiskunfélegyházi telephelyén, mint egészségügyi szolgáltatónál teljes munkaidejű foglalkoztatás keretében a szakképesítésének megfelelő szakorvosi tevékenységet végez.
A pályázat benyújtásának határideje: 2021. március 16.
A pályázat benyújtásának határideje jogvesztő, a leteltét követően érkező pályázatok elfogadására, a késedelem igazolására, vagy méltányossági eljárás lefolytatására nincs mód.
A pályázat elbírálásának határideje: 2021. március 31.
A pályázat elbírálásának módja:
A benyújtott érvényes pályázatokról a Művelődési és Szociális Bizottság dönt. Az érvényes pályázatok elbírálásánál Kiskunfélegyháza lakóhellyel rendelkező pályázót előnyben részesítheti a Bizottság.
Érvénytelen a benyújtott pályázat, ha:
– nem a formanyomtatványon került benyújtásra (Rendelet 1. melléklet),
– a pályázó a pályázathoz nem csatolta az előírt dokumentumokat, vagy
– a pályázat a benyújtási határidőt követően került benyújtásra.
A pályázat benyújtásának módja:
A pályázatot zárt borítékban 1 eredeti példányban papír alapon kell benyújtani:
postai úton: Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata címére (6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth L. u. 1.) a Művelődési és Szociális Bizottságnak címezve történő megküldésével, vagy
személyesen: Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal Jegyzői Titkárságán (6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth u. 1., I. em. 30.)
A borítékon kérik feltüntetni: „Pályázat rezidenstámogatásra”