Gazdaság 2020. szeptember 14. 12:00

Új szemestermény-szárító tesztüzeme indult el Városföldön

Új szemestermény-szárító tesztüzeme indult el Városföldön
Kilencszázmillió forintos beruházással, 245 millió forint uniós és hazai támogatással új szemestermény-szárító épült a városföldi Anthera Kft. telephelyén, a berendezést ünnepélyes keretek között adták át és elindult a tesztüzem.

A szárító intelligens porleválasztó és levegőszűrő rendszerrel van ellátva, és mint azt Hajagos Dezső, a cég alapító tulajdonosa elmondta, rendkívül környezetbarát, a legmagasabb igényeknek is megfelel. 25 tonna/óra kapacitású, a hozzá tartozó tároló pedig 5600 négyzetméteres. Hangsúlyozta azt is, hogy cégük harmincéves fennállása alatt ez a legnagyobb egy időben megvalósított beruházásuk, és hogy az Anthera a pályázati pénzeket eddig soha nem vette igénybe, saját erőből és banki hitelekből fejlesztett  számolt be a baon.hu.

Hajagos Dezső arról is beszélt, hogy az utóbbi években nagyon megváltoztak a különböző üzletágak árbevételei, és a kieső nyereséget szeretnék pótolni a terménykereskedelemmel és hozzá tartozó szolgáltatások értékesítésével, ezen a téren tudják megerősíteni pozícióikat. Céljuk évi 100 ezer tonna szemes termény felvásárlása és értékesítése, melynek minél nagyobb hányadát szeretnék tisztítani az új technológiával. Mint megtudtuk, sok termelő és gazda választja az Antherát, szállítja Városföldre terményét.



Az átadón részt vett és a tulajdonossal, feleségével, valamint Simon Gábor ügyvezetővel közösen indította el a tesztüzemet Jakab István, az országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége (Magosz) elnöke, valamint Kovács Ernő megyei kormánymegbízott is. A projektet Kardos László, a GATE Nonprofit Kft. K+F projektigazgatója mutatta be.

Fotó: Hraskó István

 

Kövessen minket a Facebookon is!