Gazdaság 2020. szeptember 22. 10:00

Versenyképes programot hirdetnek megyénkben

Versenyképes programot hirdetnek megyénkben
Versenyképes Magyarország Operatív Program (VMOP) lesz a neve a következő uniós ciklusban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programnak (TOP), de a rendelkezésre álló uniós források nem csökkennek, sőt, öt százalékkal többet biztosítanak a fejlesztésekre. Minderről a Fejlesztések Bács-Kiskunban című konferencián számoltak be Kecskeméten.

A 2021–2027 közötti operatív programok részleteiről esett szó a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat által rendezett konferencián, ahol arról is hallhattak a résztvevők, hogy a megyében megvalósult projektek, azok létrehozása valódi sikertörténet. Rideg László, a megyei közgyűlés elnöke is emlékeztetett a hét évvel ezelőtti közös tervezésre, melynek köszönhetően több mint hatszáz fejlesztés valósulhatott meg – a kecskeméti TOP-fejlesztéseket is beleszámítva –, közel 100 milliárd forint értékben – számolt be a baon.hu.

– Nagyon sok jó gyakorlatot kezdtünk el a vidéki népesség megtartása érdekében, mint például a megyei ösztöndíj és a Bács-Kiskun hazavár program. Megújult a megyei területrendezési tervünk és 2050-ig szóló terveink vannak, például a klímastratégia, az egészség és a borturisztika területén, de megalkottuk a felzárkózási stratégiát is – sorolta Rideg László, aki elmondta, hogy a következő ciklusban járásonként lesz egy-egy zászlóshajóprojekt, ami az adott térség kiemelt fejlesztése lesz.

Huszár Richárd, fejlesztéspolitikai tervezésért és jogi ügyekért felelős államtitkár online tartotta meg előadását a következő uniós ciklus operatív programjairól. Mint elhangzott, a nemzeti fejlesztési célokra 51,3 milliárd euró áll majd Magyarország rendelkezésére.

A tervezésnél figyelembe kell venni a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetet, valamint a globális környezeti hatásokat és a gazdasági kihívásokat. Kiemelt célok között lesz az egészségügyi ellátás, a versenyképesség, a munkaerő-hatékonyság, a digitalizáció és az energiaszuverenitás.

– Versenyképes Magyarország Operatív Program lesz az új név, de minden változatlan sikerességgel folytatódhat – mondta el Oláh Gábor, regionális programokért felelős helyettes államtitkár.

Hozzátette: a TOP volt az egyik legeredményesebb operatív program, ami az egyetlen lesz, amely több uniós forrást kap a fejlesztésekre, hiszen az eddigi 15 százalék helyett 20 százalék lesz, ami a VMOP-n keresztül, az önkormányzatok bevonásával érkezik meg a magyar gazdaságba.

Hangsúlyozta: Bács-Kiskun az élenjáró megyék közé tartozik a TOP végrehajtásában és minden adott jó folytatásra. Mint elhangzott: a TOP-ból már nem lesz pluszforrás, a megkezdett projekteket 2023 közepéig kell befejezni. A megyék fejlesztési stratégiájáról továbbra is a megyei önkormányzatok döntenek, mert ez a rendszer jól működött.

– Az új felhívások már a területi szereplőknél, azaz a megyéknél vannak, és jövő év februárjában megjelennek a felhívások és az első negyedév végére megszülethetnek a támogató döntések – mondta Oláh Gábor, aki arról is szólt, hogy nem változnak a közbeszerzési szabályok, így minden adott lesz a programok gyors folytatására.

A jövőben hasonló területeken lehet majd pályázni mint eddig: óvoda, bölcsőde, csapadékvíz, településfejlesztés, turisztika, gazdaságfejlesztés, egészségügyi és szociális szolgáltatások és foglalkoztatás.

Közúti fejlesztéseket is terveznek

Tóth Péter, közlekedésért felelős helyettes államtitkár elmondta: jelenleg 3200 milliárd forintos útprogram megvalósítása zajlik, melynek több mint a felét hazai forrásból biztosítják. Nagyon sok olyan projekt van, amelyeknek még csak az előkészítése zajlik és majd ezek birtokában lehet dönteni a megvalósításról. Az M8-as autópályához kapcsolódóan a Dunavecse–Kecskemét közötti szakasz nyomvonala is előkészítési fázisban van, de az M9-es gyorsforgalmi út megyénket érintő tervei sem véglegesek. Tervezik az 52. számú főút M5-ös autópálya és a kecskeméti nagykörút közötti szakasz négysávossá történő bővítését. A Soltvadkertet elkerülő útszakaszt is tervezik, aminek építését a Budapest–Belgrád vasútvonal építésével is össze kell hangolni. Már épül az M44-es gyorsforgalmi út, és a Lakitelek–Tiszakürt szakasz után előkészítés alatt van a Szentkirály–Lakitelek közötti útszakasz.

 

Kövessen minket a Facebookon is!