Kultúra 2014. szeptember 24. 19:58

Mintegy hatvanan főztek a XVI. Kunszállási Húsfőző és Tészta Fesztiválon

Képgaléria
Színes programok, zenés – és táncos produkciók, valamint hús és tészta sütése, főzése várta az érdeklődőket szeptember első hétvégéjén, a XVI. Kunszállási Húsfőző és Tészta Fesztiválon. Az egész napos rendezvényre Kunszállás testvértelepüléséről, a székely Agyagfalváról népes delegáció érkezett, akiknek az 1848-as emlékmúzeumuk felépülésére 1848 Eurót adományozott a kunszállási önkormányzat.

A rendezvény helyszínéül szolgáló Radnai téren kézműves vásár, bor-bár, rodeó-bika és szórakoztató gyermekprogramok várták az érdeklődőket.

Az ünnepi köszöntőt követően a hús- és tészta főzésén-sütésén mintegy hatvan csapat vett részt, akik a hagyományos ételek mellett ételkülönlegességeket is készítettek.

A finomságokat három tagú zsűri osztályozta, kategóriák szerint.

 

Magyar Zsolt, zsűri elnök:

- Három szempont alapján zsűriztünk. Az ételeknél az íz, a környezet és az összkép számított, ami alapján kialakult a végleges sorrend. A kategóriákban bográcsos, parázson sült és tészta ételeket különböztettünk meg, de díjaztuk az ételkülönlegességeket is.

 

Végeredmény:

KATEGÓRIÁK:

- BOGRÁCSOS ÉTELEK

- PARÁZSON SÜLT ÉTELEK

-TÉSZTA ÉTELEK

 

FESZTIVÁLDÍJASOK:

GULYÁS ÁDÁM -ŐZRAGU

MIKUS CSILLA- VEGA TÖKPÖRKÖLT

TRECSKÓ ISTVÁN-BIRKAPÖRKÖLT

AGÁRDI FERENC-VADDISZNÓPÖRKÖLT VARGÁNYÁVAL

KUNSZÁLLÁSI II. OSZTÁLY-TÖLTÖTT KÁPOSZTA

 

KÜLÖNDÍJASOK:

SULIK JÓZSEF-TALPAS KÁPOSZTA

NAGYCSALÁDOS EGYESÜLET-RAKOTT BOLONYAI TÉSZTA

ŐSZIDŐ NYUGDÍJASKLUB-MARHAPÖRKÖLT

GULYÁS LÁSZLÓ-BIRKAPÖRKÖLT

 

KÖZÖNSÉGDÍJ:

AGÁRDI ANTAL-BIRKAPÖRKÖLT

 

VÁNDORSERLEG:

GULYÁS ÁDÁM

 

A rendezvényt, mint minden évben a Kunszállás Község Önkormányzata, valamint az Izsáki Házitészta Kft. és a Pál Vendéglő közösen szervezte meg.

 

Kovács Imre, /polgármester, Kunszállás/

- 16. alkalommal megrendezni egy ilyen fesztivált mindenképpen nagy kihívás. Próbáltunk olyan programokat is becsempészni, amik eddig nem voltak. Az a szokásunk, hogy mindig egyre magasabbra tesszük a lécet.

- 2009 óta van egy gyümölcsöző testvér-települési kapcsolatunk a székely Agyagfalvával, akiknek most itt voltak a képviselőik. A mi delegációnk augusztus elején járt náluk. Akkor szembesültünk vele, hogy az 1848-as székely nagygyűlés helyszínén /Agyagfalván/ hamarosan egy emlékmúzeum épül. A képviselő-testülettel ezt követően döntöttünk úgy, hogy 1848 Eurós alapot hozunk létre a múzeum megépítésének segítésére.

 

G. Z. 

Kövessen minket a Facebookon is!