A Föld negyedik legnagyobb tavának katasztrófájáról tartottak előadást a könyvtárban
Képgaléria
Szilassi Péter előadásában elmondta: – Tavaly nyáron az Aral-tó térségében, Közép-Ázsiában jártunk, nagy magyar utazók és felfedezők, köztük Vámbéry Ármin nyomdokain. Igyekeztünk megismerni egy olyan sivatagos tájat, amely annak idején még egy üde, élő táj volt, mára pedig néhány évtized alatt sivataggá vált.
Az Aral-tóról azt kell tudni, hogy egy olyan környezeti krízisterülete földünknek, aminek változása páratlan katasztrófát jelentett az ott élőknek. Ugyanis Magyarországnak nagyjából kétharmadát lefedő tófelszín néhány év alatt a tizedére csökkent. Emiatt összeomlott a halászat, de a környezeti katasztrófa is hatalmas volt. A tóban olyan szennyeződések halmozódtak föl, ami most por formájában a helyi lakosok tüdejét mérgezi. Ott a rákos betegek száma háromszorosa az országos átlagnak. A visszaállítás már reménytelen. Ráadásul a mederben földgáz kutatások folynak.
Az ezzel kapcsolatos tapasztalataim bemutatásával arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy nekünk Magyarországon két természeti erőforrásunk van: a vizünk (jó minőségű felszín alatti vizeink) és a talajaink. Ezekkel kell jól sáfárkodnunk, ezeket kell jól átadnunk az unokáinknak, úgy, hogy a minőségük ne változzon.
Bense Zoltán, az előadássorozat főszervezője, aki hivatali elfoglaltsága miatt nem lehetett jelen az előadáson, közösségi oldalán a következőket fogalmazta meg: – Jó száz éve már annak, hogy egy újság körkérdésére „melyek a legkedvesebb olvasmányai?”, az egyik megkérdezett – Jókai Mór – így válaszolt: a Biblia, Shakespeare és Vámbéry. A harmadiknak mondott név némiképp meglepően hathat azon késői utódok számára, akik nemigen hallottak a múlt század második fele e jelentős nyelvtudósáról és világutazójáról.
A sánta dervis valójában neves orientalistánk, Vámbéry Ármin volt, aki Nagy Sándor óta első európaiként jutott el Közép-Ázsia rettegett kánságaiba. Vámbéry számtalanszor került életveszélybe viszontagságos útja alatt.
A tudós utazó élete (1832-1913) nem indult könnyen, családja mély szegénységben élt, ezért már gyermekkorától dolgoznia kellett, hogy tanulhasson. Nem jutott el az érettségiig, mégis később egyetemi professzor lett belőle. Kivételes tehetségének és magas intelligenciájának köszönhetően korán talált pártfogókra, akik céljai elérésében támogatni tudták.
Gyermekkori betegsége következtében kialakult sántasága sem akadályozta meg az elhivatott keletkutatót abban, hogy a magyar nyelv gyökereit kutatva távoli vidékekre, addig szinte feltérképezetlen területekre jusson el, ahol kimagasló nyelvészeti munkássága mellett jelentős néprajzi, kulturális és földrajzi megfigyeléseket is tett.
s. r.
Fotó: Fantoly Márton
