Értékes régészeti leletek kerültek elő Ópusztaszen
Az Emlékpark „Lépj be a múltba! – Történelmi időutazás Ópusztaszeren” című nyertes pályázatának és projektjének részeként, az építési munkálatok megkezdése előtt a helyszínen végzett ásatások eredményeit ismertették a tájékoztató résztvevői. A program „Kiemelt turisztikai termék - és attrakciók fejlesztése” DAOP -2.1.1/G-11 jelű pályázati konstrukció keretében valósul meg” - ismertette Kertész Péter, az ÓNTE ügyvezetője megnyitójában.
Emlékeztetett: az ópusztaszeri Emlékparkban történő fejlesztés egy a Dél – Alföldi Regionális Operatív Program keretében megvalósuló 1. 089. 509. 830 Ft vissza nem térítendő támogatási összegből kerül megvalósításra a következő hónapokban, amely beruházás fizikai befejezésének várható időpontja 2015 áprilisa lesz.
„A pályázati forrás által nemcsak új kiállításokkal gazdagodik majd az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark és nem kizárólag néprajzi múzeumként üzemel majd, hanem sokkal inkább interaktívabbá válik, mintegy időutazóként vehetnek részt a magyarság történelmében az ide látogatók.” – mondta az Emlékpark igazgatója.
Az ötvenöt hektáros területen, az újonnan kialakításra kerülő Látogatóközpont, a Vendégforgalmi épület és a Pallavicini-kápolna helyszínén száznál is több objektumot, régészeti leletet találtak a szakemberek a nyár folyamán. Vályi Katalin régész, a feltárások vezetője ismertette az összejövetelen:
„A beruházást megelőző munkálatok alkalmával a régészek földbe ásott házak maradványaival, állatok tartására használt kerítőkarámokkal, kutakkal, kemencékkel, és kerítésekkel találkoztak. A több helyszínen, a mintegy kétezer négyzetméteren végzett feltárások során többek között honfoglalás kori, Árpád kori, közép,- és újkori objektumok kerültek elő. A mostani eredmények különösen figyelmet érdemelnek, hiszen tudományos szempontból az 1970 óta folyó ásatások, amelyek az Emlékpark területén folynak, mind-mind egy irányba mutatnak. Egyre több bizonyíték áll a rendelkezésünkre, hogy az egykori Bor-Kalán nemzetség udvarhelye ezen a területen állt. Megtalálhatók itt az Árpád-kori település maradványai, mintegy negyven lakóház a gazdasági épületekkel, amely lazán, nagyobb távolságokban helyezkedtek el egymástól, s így kapcsolódva alkottak együtt lakóterületet. Ebből a „Szer”-es településrendezés kialakítását figyelhetjük meg, amely ebben a korban egyáltalán nem volt szokványos. Feltételezhetően innen eredhet, ebből a kialakításból a terület névadása is.”
A Csongrád Megyei Kormányhivatal nevében dr. Juhász Tünde Kormánymegbízott Asszony üdvözölte a régészeti feltárást és annak eredményeit. Köszöntőjében kiemelte az ópusztaszeri Emlékpark innovációjának fontosságát. „A beruházás mérföldkő az Emlékpark életében. A megépülő létesítmények által biztosan új értelmezést nyer Kiemelt Nemzeti Emlékhelyünk az érdeklődők számára.
A modern múzeumlátogatási szokásoknak megfelelő, élményt adó, kultúraközvetítő funkciókat ellátó XXI. századi eszközök biztosítják majd az értékek közvetítését minden generáció számára.” Dr. Juhász Tünde méltatásában további támogatásáról biztosította az ópusztaszeri Emlékparkot, a Kormányhivatal a jövőben is nagy hangsúlyt fektet majd az Intézmény segítésére.