In memoriam Dobos Lászlóné Hegedűs Ilona
Előtte tisztelegve, életpályáját összefoglalva búcsúzik tőle a Batthyány Iskola. A gyermekeket terelgető úton egy pedagógussal kevesebb, az égen egy fénylő csillaggal több.
Az iskola irattára őrzi kék tintába mártott tollal, gyöngybetűivel megírt szakmai önéletrajzait 1957-ből, 1960-ból és egy későbbit 1968-ból. A legrégebbit szeretném idézni:
„1929. október 5-én születtem Tengelicen. Édesapám, származását tekintve földműves, és édesanyám is. Édesapám mezőgazdasági iskolát végzett, a tengelici termelőszövetkezet tagja. Édesanyámnak szakképzettsége nincs, a háztartást vezeti.
A 4 elemit otthon, falumban végeztem, majd Bajára kerültem középiskolába. 1948-ban érettségiztem, 1951. júniusban tanítói képesítést szereztem a bajai Állami Tanítóképzőben.
1951. szeptember 1-jével az Oktatási Minisztérium Solt-Járáspusztára helyezett. Az alsó II-IV osztályt tanítottam. Még ez év októberében Kissoltra kerültem, majd 1952. szeptember 1-től Solton tanítottam. A felsőtagozatba kaptam beosztást és a lány úttörő-csapatot vezettem. Több ízben vettem részt úttörőtanfolyamon, Baján, Kecskeméten és Csillebércen. 1955. április 4-én kiváló csapatvezető kitüntetést kaptam. 1955-ben férjhez mentem. Férjem Kiskunfélegyházán dolgozott, így saját kérésemre a Megyei Oktatási Osztály Soltról Kiskunfélegyházára helyezett. A Petőfi Sándor Általános Iskolába kerültem… V-VI-VII osztályban tanítok számtant-mértant.”
Dobos Lászlóné 1958 szeptemberében a Pécsi Pedagógiai Főiskola matematika-fizika szakos levelező hallgatójává vált, 1959. szeptember 1-jével pedig a Szabadság téri Általános Iskolába helyezték át. 1961-ben került az Ének-zenei Általános Iskolába, ami a mai intézmény jogelődje. 1973-ban az addig matematikát és fizikát tanító Ica néni napközis nevelőként és ragyogó korrepetitorként folytatta szolgálatát tanítványaival, akik nem csak pontosságáért és lelkiismeretességéért, de a közösen megélt hosszú beszélgetésekért és törődésért is szerették. 70 éves koráig korrepetált gyerekeket matematikából.
Szakszervezeti bizalmiként elmélyítette emberi kapcsolatait kollegáival, a fiatal kollegák pályakezdését végig kísérte, hatékony szerepet betöltve a közösségformálásban. Nyílt érdeklődés jellemezte, a szakmai viták, véleménycserék aktív részese volt. Észrevételeivel, javaslataival az iskola igazgatási tevékenységét támogatta, a tantestületi légkör alakításában pozitív példaképként járt elöl. Munkatársai örömmel dolgoztak Vele. Tudott bátorítani, motiválni és tudott megértőn hallgatni.
Az iskola közösségi, társadalmi kapcsolatainak kiépítésében, fenntartásában szerényen, segítőkészen, állhatatos úttörő módjára következetesen járt élen.
Gyermekvédelmi felelősként, majd később az önkormányzat gyámügyi osztályának társadalmi gondnokaként sok család sorsáért aggódott, szívén viselte gyermekeik boldogulását. Kiváló nevelőmunkájáért többször részesült elismerésben.
Nagyon korán, 1975-ben elveszítette odaadó férjét, akivel mindenben egymás mellett álltak. Attól kezdve két fia állt életének középpontjában. Szeretettel biztatta, támogatta szakmai karrierjüket, biztos háttérként őrizte a családi tűzhely melegét, mindenben segítve őket. Emlékeik sora kifogyhatatlan, biztató, féltő és gondoskodó szeretetéről árulkodnak. Ezt tanulták tőle, és vitték tovább saját családjukba.
Kis- és nagycsaládja Ica néni számára szent volt. Napsugara unokáiban ragyog tovább, fénylő csillaga utat mutat.
„Az élet olyan, mint a víz: csak folyik, egyre folyik, soha nem áll meg egy pillanatra sem, hanem magával ragad mindent, ami beleesik, magával ragadja valahová, amit az ember úgy hív, hogy: örökkévalóság. A percek, órák, napok, évek, álmok, megvalósítások, kudarcok és emlékek… minden, amiből az ember élete és szíve és lelke felépül… csak viszi, és soha nem hoz vissza semmit.”
Ica nénitől búcsúznak hivatásának és szolgálatának követői, a Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola pedagógusai, nyugdíjas pedagógusai és munkatársai.
