Gazdaság 2020. október 8. 16:00 Forrás: Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

A koronavírus átalakította a vásárlási szokásokat is

A koronavírus átalakította a vásárlási szokásokat is
Kevesebb időt töltenek az élelmiszerboltokban a vásárlók, és céltudatosabban vásárolnak. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) körképe azt mutatja, hogy ugyan valamelyest visszaalakultak a járvány megjelenése előtt megszokott vásárlási szokások, de bizonyos változások megmaradtak.

A kamara által megkérdezett élelmiszerkereskedő kamarai tagok visszajelzése alapján általánosságban elmondható, hogy a vásárlási szokások – köztük a vásárlások száma, a vásárlói kosár „mérete” és az összetétele – lassan, de nagyjából visszaálltak a veszélyhelyzet előtti állapotra, azonban a forgalom még elmarad az előző év azonos időszakához képest.

Vásárlási szokások változása a járvány első hulláma idején:

Jelentősen átalakultak a fogyasztók vásárlási szokásai a koronavírus-helyzet kialakulását követően. Mindezt befolyásolta a vásárlási időkorlát akkori bevezetése is, valamint – a felelős magatartás és az egészség védelme érdekében hozott egyéni döntések alapján – megváltozott a vásárlások helyszíne is. Mindebből adódóan komoly arányeltolódások voltak tapasztalhatók a kiskereskedelmi forgalomban. A járvány első hullámában csökkent a vásárlások száma és hektikussá vált a gyakorisága, a heti eloszlása, változott a kosár összetétele, ugyanakkor nőtt az értéke, de összességében – a vásárlások számának változásával – csökkent a forgalom. A tartós élelmiszerek aránya nőtt, és csökkent a magasabb fogyasztói áron kínált termékek kereslete. A lédig áruk iránti kereslet jelentősen eltolódott a csomagolt termékek felé. Csökkent a kisebb kiszerelésű termékek kereslete, nőtt viszont a magasabb feldolgozási szintű vagy konyhakész áruk iránti kereslet. A fogyasztók jellemzően előnyben részesítették azokat a kiskereskedelmi egységeket, ahol a fogyasztói kosár minden tétele beszerezhető volt, illetve azokat is, ahol a hozzájuk tartozó parkoló nyitott téren – átláthatóan és a vevőszámot (zsúfoltság) felmérhető módon jelző – helyezkedik el.


Jelenlegi szokások: tudatosság, tervezett vásárlások

Jelenleg az élelmiszerbolti vásárlásokkal kapcsolatban elmondható, hogy a belépés és a fizetés között eltelt idő rövidült, valamint csökkent az úgynevezett impulzus-választások száma. A korábbinál többen vásárolnak rutinszerűbben, tervezettebben – sokan listával a kezükben –, a sorok közötti „sétálgatás és nézelődés” szinte megszűnt. A vásárlások száma továbbra is elmarad az előző években megszokotthoz képest, de a vásárlói kosár értéke általában magasabb a bázisidőszakénál. A tavaszi trendhez képest a hosszabb eltarthatóságú élelmiszerek előnyben részesítése gyakorlatilag megszűnt. Érdekesség, hogy mivel a tavasz végi, nyár eleji időszaknál kevesebben dolgoznak home office-ban, újbóli munkába járásuk illetve az iskolák újranyitása például az áruházi szendvicseladásokban is érzékelhető.

Fotó: 
FOOD LAW LATEST illusztráció
 

Kövessen minket a Facebookon is!